Ádám minden pillanatban levegőért küzd. Ennek ellenére nem akar lemondani arról, hogy önkéntesként másokon segítsen.


Tévesen diagnosztizáltak rákkal egy magyar férfit, ezért kivették a fél tüdejét és öt bordáját - számolt be róla a Blikk. Ádámnak minden lépés olyan, mintha a Himaláján kellene megtennie azokat.

Addigra azonban már késő volt.

Ádám a hibás diagnózis miatt feljelentést tett, azonban a CT-t végző orvos a vizsgálat hosszú hónapjai alatt meghalt, így az eljárás lezárult.

Bár elmondása szerint Ádám minden percben levegőért küzd, ennek ellenére önkéntes két helyen is tevékenykedik: bohócdoktorként beteg gyerekek életébe csempész apró boldogságot, mentősdiszpécserként pedig a bajba jutottakon segített a legutóbbi időkig.

„Néhány napja kénytelen voltam otthagyni a mentőszolgálatnál az önkéntes munkát, egyszerűen nem bírom” - mondta Ádám a Blikknek. Másfél hónapja ugyanis

Egy időre ugyanis be kellett feküdnie a kórházba, így nem tudta jelezni az oxigént biztosító cégnek, hogy szüksége van az újabb palackokra. Ez oda vezetett, hogy a szabályok értelmében elveszítette jogosultságát a szerkezetre, és a várólista végére került.

„Nagyon nehéz most így kimozdulnom otthonról, úgy képzeljék el, hogy 200 métert 20 perc alatt tudok gyalog megtenni, minden lépés küzdelem. De a bohócdoktorságról nem vagyok hajlandó lemondani!” - mondta Ádám.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!