Azt nagyjából mindenki tudja, hogy a tészta Olaszországból származik, de ha nem, akkor is ezt hiszi. A helyiek azt állítják, több száz féle tésztatípus létezik, valójában csak több név van ugyan arra. Bár régiónként változnak a tészták típusai, lényegében pár nagyobb csoportra oszthatóak aszerint, milyen szószhoz illenek, mihez célszerű használni. Gyorsan leszögezzük, a spagetti felhasználása az egyik legrosszabb a bolognai-hoz, ne tegyük!

Ugyan nem fogunk mély elemzést tartani ezekről a csoportokról, azért párat említésszinten megjegyzünk.

A levesbetéttől a fussili tésztákig

A sort az apró, egyszerű szemes tésztákkal kezdjük, mint például az orzo, amik ránézésre akár lehetnének rizsszemek is, vagy a csigatészta, ami itthon inkább jellemzőbb. Ezek levesbetétek. Persze válságban minden tészta helyettesíthető bármely testvérével, azért betűtésztából ne főzzünk carbonara-t, ha egy mód van rá.

A hosszú, vékonyabb szálú tészták, mint amilyen a spagetti is, jellemzően vékony, hígabb vagy egyszerűbb szószokhoz ajánlottak, hiszen a hosszú felületre felül a szósz, így tökéletes lehet egy egyszerűbb caccio e pepe-héz, vagy aglio e olio-hoz, de semmiképp sem egy bolognaihoz, hangsúlyoznánk újra!

Forrás: Bonduelle

A penne vagy rigatoni típusú üreges tészták a sajtszószokat vagy a simább, de vastagabb szószokat kedvelik, amilyenek például a polcokon található előre ízesített zöldséges szószok, amelyeket csak össze kell rottyantani, és máris kész a vacsora, mivel ezek a tészták üreges kialakítása miatt a szósz könnyedén behatol a tészta belsejébe, elraktározza azt, így villára szúrva sem folyik szét a percek alatt rögtönzött és elkészített vacsora.

Gyors és finom - zöldséges szósz bármikor (x)

Mindannyiunkkal volt már olyan, hogy se kedve, se ideje, se ötlete arra, hogy mit főzzön, enni viszont muszáj, és ha már muszáj, akkor miért is együnk rossz minőségű ételeket. Itt a megoldás!

A darabosabb, nehezebb, jellemzően húsos szószokhoz viszont, amik itthon is jellemzőbbek, hiszen a tartalmas étel a jó étel, jobban illenek a fussili vagy farfalle szerű tészták, hiszen a mélyedéseikbe, gödröcskéikbe, fodrocskáikba jobban megül a szósz, jobb a felhordóképességük.

Vadonatúj termék palettát mutat fel a Bonduelle, most a zöldséges szószok és tészták terén hiszen megtalálhatóak náluk a gluténérzékenyek által is fogyasztható 100 % zöldségekből készülő tésztafajták, a fussili, penne és rigatoni típusokban, illetve három fajta szószuk, melyből kétféle cukkinis (tejszínes, paradicsomos) illetve egy padlizsános létezik. A lehetőségek tárháza végtelen, kényünk kedvünkre felcserélhető ízek alapján, vagy csak szimplán a színorgia miatt, melyik szószhoz melyik tésztát választjuk, de abban biztosak lehetünk, ha egy padlizsános szószt öntünk a vöröslencsés pennére magában, kis sajttal, vagy marhahússal főzzük össze paradicsomos cukkinis szószt majd fussilivel szervírozzuk jól járunk.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!