Bár gyakran betegségként hivatkozunk rá, a megfázás valójában nem egy konkrét betegség, hanem a felső légutak különböző vírusos, ritkább esetben baktériumos fertőzése. A nátha tehát egy gyűjtőfogalom, amely ugyan nagyon hasonló tünetekkel, orrfolyással, torokfájással, köhögéssel, hőemelkedéssel vagy lázzal jár, a hátterében különböző okok állhatnak. A mintegy 200 ismert kórokozó közül a leggyakoribb a rhinovírus, amely a becslések alapján a megbetegedések 50 százalékáért felelős. A vírus 33-35 Celsius-fokon szaporodik - hasonló hőmérséklet uralkodik az emberi orrban is.


Meghűlés akkor alakul ki, amikor érintkezésbe lépünk egy fertőzöttel, illetve egy fertőzött felülettel, például egy kapaszkodóval a buszon. A cseppfertőzés sem ritka, már az is elég lehet a kórokozók továbbadásához, ha egy zárt helyen sokat köhög egy fertőzött. Amennyiben a vírus bejut az ember szemébe, szájába vagy orrába, már sokat nem tehet, legfeljebb enyhítheti a tüneteket.

Amikor a vírus megtámadja a nyálkahártyát, az immunrendszer működésbe lép, gyulladás alakul ki, és nő a váladéktermelés. A nátha tünetei igen kellemetlenek lehetnek, de mindnek megvan a maga funkciója: az orrváladék célja az, hogy begyűjtse és kiürítse a kórokozókat; a köhögés és a tüsszentés szintén a vírusok kisöprését szolgálja; az orrdugulás elzárja testünk bejáratát; míg a láz segíti az immunsejteket, és gátolja a kórokozók szaporodását.

Nagy orrdugulás teszt

Sajnos a megfázás és az orrdugulás mindannyiunkat érinthet, főleg ilyenkor télen és kora tavasszal. Kíváncsiak vagyunk, hogy Te hogyan szállsz szembe velük. Töltsd ki a tesztünket és vegyél részt a felmérésünkben!

Szerencsére bőségesen akadnak módszerek a kellemetlenségek enyhítésére. A bőséges folyadékbevitel például kiemelten fontos, ahogy az elegendő pihenés is. Egyes fájdalom- és lázcsillapítók nemcsak a fájdalom és a megemelkedett hőmérséklet ellen lehetnek hatékonyak, hanem a gyulladás ellen is. Az orrspray-k és az orrcseppek használata szintén elviselhetőbbé teheti a megfázást, ráadásul az orrjárat tisztán tartásával a homlok- és arcüreggyulladás esélye is csökkenthető. Az orrspray-knek és orrcseppeknek rengeteg típusa van, ezért mindig érdemes szakember véleményét kikérni választás előtt.

Az utólagos kezelés mellett azonban a megelőzésre is érdemes figyelni. Bár a nedves és hideg időjárás önmagában nem okozhat megfázást, az őszi-téli hónapokban immunrendszerünk működése némiképp megváltozhat, fáradtabbá válhatunk, ráadásul az év ezen szakában az emberek több időt töltenek együtt zárt helyen, ami megnövelheti a fertőzés esélyét.

A nátha ellen a leghatékonyabban a megfelelő vitaminbevitellel, a gyakori kézmosással vagy kézfertőtlenítéssel, illetve a fertőzöttek és a nagyobb tömegek elkerülésével védekezhetünk.

Szponzorált tartalom

A cikk a Rinofluimucil támogatásával készült.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!