Folytatódik az állóháború a Velence Korzó területén, a Velencei-tó partján a Telex cikke szerint. A lap a város hivatalos Facebook-oldalára hivatkozva arról ír, hogy az üzemeltető elkezdte felszedni a térkövet és lezárta a Korzó parkolóját. Mivel Gerhard Ákos polgármester (kiemelt képünkön) szerint ez szerződésszegés, kihívta a rendőrséget.


A rendőrség feltételezte a szerződéses viszony meglétét az önkormányzat és a GOMI Kft. között, ezért "bármilyen szerződésbe ütköző változtatásnak, rongálásnak helyt ad" - írja a Telex. A cikk felidézi, az elmúlt két hétben az önkormányzat birtokvédelmi eljárást kezdeményezett és azonnali ideiglenes intézkedést kért a kerítés ügyében (amivel a beruházó önkényesen lezárta a területet), feljelentést tett a parkoló lezárása miatt, valamint tájékoztatást kért az építési hatóságtól, hogy a Gomi Kft. milyen építési tevékenység végzésére tett bejelentést és nyújtott be kérelmet, ami alapján építési területnek nyilvánította a partszakaszt.

A Gomi Kft. üzemelteti a Korzót és környezetét egy 2030-ig érvényes szerződés szerint. A tulajdonos, az üzemeltető és az önkormányzat azonban már többször összecsapott a terület ügyében, főleg 2019 óta, amikor a független Gerhard lett a polgármester.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!