Hétfőn számolt be a 24.hu arról, hogy megduplázta földbirtokait az elmúlt években Szentgyörgyvölgyi Péter, ám a belvárosi polgármester vagyonnyilatkozatait átböngészve nem találni a közel 30 hektár pénzügyi fedezetét. A Momentum közleményében arról ír, hogy az üggyel kapcsolatban a rendőrséghez fordultak, így szeretnék elérni, hogy a NAV kivizsgálja az ügyet.

Rogán Antal utódja 2014 óta vezeti az V. kerületet, előtte alpolgármesterként egy önkormányzati céget is irányított, illetve egy kis, a többi közt italszolgáltatással foglalkozó családi vállalkozás tulajdonosa és ügyvezetője volt. Az elmúlt években viszont annyival nőtt bakonybéli földvagyona, hogy mára a Margitsziget kétharmadának megfelelő, közel 60 hektárnyi területet birtokol összesen.

Megnéztük, hogy az elmúlt években mennyi bevallott jövedelme volt a kerületvezetőnek, ezt pedig összevetettük azzal, hogy mennyivel nőtt megtakarítása, és hogy mennyit érhet a 2019-ben, illetve 2020-ban tulajdonába került földvagyon. A földek értékét helyi forrásunk, illetve egy mindenki számára elérhető piaci árkalkulátor alapján számoltuk ki (amely nemcsak földtípus, hanem irányítószám alapján hozza ki a becsült összegeket), és összességében több tízmillió forintos különbséget láttunk.

Természetesen adódhatnak olyan bevételei egy politikusnak, amelyek nem feltétlenül jövedelemből származnak, és emiatt nem kell feltüntetni őket a vagyonnyilatkozatban. Örökölhet, családi ajándékot kaphat, de találhat pénzt az utcán, nyerhet esetleg szerencsejátékon, jól fialhatnak a meglévő befektetései és így tovább. Éppen ezért még júniusban kétszer is rákérdeztünk az V. kerületnél, hogy miből finanszírozta ezeket a földvásárlásokat a polgármester, és megkértük, árulja el, mennyibe kerültek az egyes földdarabok. Hónapokig nem kaptunk választ a kérdéseinkre, amelyeket szeptemberben ismét feltettünk, de továbbra sem érkezett reakció.

Kapcsolódó

Bakonyi földesúr lett Rogán Antal utódja, csak az nem látszik, honnan volt rá pénze

Megduplázta földbirtokait az elmúlt években Szentgyörgyvölgyi Péter, ám a belvárosi polgármester vagyonnyilatkozatait átböngészve nem találni a közel 30 hektár pénzügyi fedezetét.

Az MSZP hétfőn már kezdeményezte az V. kerületi polgármester vagyonnyilatkozatának vizsgálatát.

Kapcsolódó

Az V. kerületi polgármester vagyonnyilatkozatának vizsgálatát kezdeményezi az MSZP

Nem tudni, honnan futotta Szentgyörgyvölgyinek bakonyi birtokokra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!