A 28 éves Mandy Velez hat év után fizette vissza a 102 ezer dolláros, vagyis úgy 30,5 millió forintos diákhitelét.


Végre megöltem. Lassú halál volt, de megérte a harc minden egyes része

- írta abban a Facebook-posztjában, ami olyan képeket is tartalmaz, hogy ezt a New York-i Szentháromság-templom temetőjében ünnepli. A temető a város pénzügyi központjában található.

Velez 2013 óta kezdte el visszafizetni a kölcsönt, amikor végzett a Pittsburgh-i Egyetemen - írta az USA Today. Elköltözött New Yorkba, és számításai szerint 30 éves korára lett volna hitelmentes, de mindent megtett azért, hogy még előbb elérjen idáig: többet fizetett be, mint a kötelező minimum, másodállásokat is keresett magának. Az elmúlt nyolc hónapban még jobban rákapcsolt: a fizetésének csak a harmadából élt, nem evett salátán, tojáson, csirkén és rizsen kívül mást.

A végére ki is égett, egyszerűen állandóan dolgozott, és nem volt ideje sem a családjára, sem a barátaira. Azzal is számolt közben, hogy az étkezésre akkor se kelljen költeni, ha a munkahelyén kaptak reggelit vagy valamilyen harapnivalót.

Nem mindenki képes erre. Talán a munkalehetőségek, a képességek vagy egyéb kötelezettségek miatt

- mondta Velez, aki reméli, hogy azért másokat is tud inspirálni a történetével. A következő célja is meg van már. Annyit szeretne összespórolni, hogy abból a következő 2-3 évben egy házat tudjon vásárolni.

Kiemelt kép: Facebook/Mandy Velez


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!