Volt hatása a délelőtti posztnak, a pénzt azonnal elutalták


- közölte Juhász Péter Facebook-oldalán hétfő este.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Együtt párt volt társelnöke végrehajtást indított a Pesti Srácok kiadója ellen, mert a jogerős bírósági ítélet ellenére nem fizettek ki neki egy 5 millió forintos sérelemdíjat.

A bíróság ítélete szerint a kormánypárti oknyomozó portál cikkeiben valótlanságokat állított Juhászról, de a határidőig nem fizették meg a sérelemdíjat. Juhász ügyvédei felszólítást írtak a kiadónak, amelyre a Pesti Srácok jogi képviselőjétől azt a választ kapták, hogy

várt bevételeik még nem teljeskörűen érkeztek meg, a T. Ügyfeled részére járó sérelemdíj és annak kamatai összegét egyszerre, egy összegben legkésőbb 2019. november 10. napjáig fogják teljesíteni.

Juhász hétfő este azt írta, a végrehajtástól még nem állt el, ugyanis a bíróság arra is kötelezi a Pesti Srácokat, hogy tegyék ki a főoldalukra és tartsák ott tizenkét napig a teljes felsorolást, illetve illesszék be a mai napig elérhető cikkeikhez is.

14-szer szerepelnek benne a "valótlanul híresztelte" és "valótlanul állította" kifejezések, tehát ennyiféle hazugságot terjesztettek rólam

- közölte Juhász, aki szerint az ilyen perek nem a pénzről szólnak, hanem az ember jó hírnevéről, így ha nem kerül ki a teljes felsorolás a Pesti Srácokra, és nem hagyják ott 12 napig, a pénztől függetlenül megindítja a végrehajtást.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!