A férfi, aki megölte párját és két és féléves kilányát is, eleinte fel sem fogta tette súlyát, első tárgyalásán azonban már elsírta magát.


Két hónapja mi is beszámoltunk róla, hogy brutális módon végzett családjával egy férfi Albertirsán. Az agresszív férfi, aki ellen élettársa többször is távoltartási végzést kért, egy vascsővel verte agyon párját, két és féléves kislányát pedig megfojtotta.

A kopasz, sportos testalkatú N. Arnold a néhány nappal későbbi tárgyaláson elsírta magát. A Blikk értesülései szerint közvetlenül a tragédia után még nem, de mára nagyon is tudatosult benne, hogy mit tett.

A gyanúsított férfi kirendelt védője, ifj. dr. Szilágyi István a portálnak azt nyilatkozta:

„[Arnold] Összeomlott a börtönben, tudatosult benne, hogy mit művelt, a tetteivel való szembenézés pedig nyilvánvalóan borzasztóan megviseli. Korábban még nem mondott semmit a rendőröknek, ám a közelmúltban ismét kihallgatták, ahol ténybeli beismerő vallomást tett.

A férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják fogva, ott különböző vizsgálatoknak vetik alá.

„A tetteire nem létezik magyarázat, és mentség sem, de az ide vezető okokról beszámolt és azokról az élethelyzetekről is, amik az ominózus vitához vezettek. Ezalatt történt valami, ami kiváltotta belőle ezt az indulatot, de az áldozat kegyeleti jogai miatt a családjára való tekintettel erről többet nem mondhatok.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!