Kylie Jennert két héttel ezelőtt "klímabűnözőnek" kiáltották ki, miután azzal hencegett, hogy neki és a párjának is van egy-egy magángépe, majd kiderült, hogy egy 45 perces kocsiutat alig több mint negyedórásra rövidített, ugyanis autó helyett inkább a levegőben indult útnak.

Kapcsolódó

Kylie Jennert "klímabűnözőnek" kiáltották ki, amiért negyedórákat repülget a magángépével

Kocsival háromnegyed óra alatt odaértek volna.

A Yard nemrég 1500 híresség járatait vizsgálta meg, kutatásukból pedig kiderült, hogy idén Taylor Swift (de legalábbis a gépe) szennyezte legjelentősebb mértékben a levegőt, több mint 8293 tonnányi szén-dioxidot bocsátott ki, miután összesen 170 alkalommal szállt fel hét hónap alatt. Ez több, mint ezerszerese egy átlagember teljes évi kibocsájtásának. A kutatók szerint a legrövidebb repülése 36 perces volt, ekkor Missouriból Nashville-be utazott, egyébként átlagosan 80 perceket repült.

A lista nyilvánosságra kerülése után Swift szóvivője nyilatkozatot adott ki, melyben azzal kívánta megvédeni az énekesnőt, hogy a gépét rendszeresen kölcsönadják más személyeknek is, így helytelen az utazások mindegyikét neki tulajdonítani. Swift maga egyelőre nem reagált a listában foglaltakra, amin egyébként Jay-Z-, Steven Spielberg, Kim Kardashian, Oprah Winfrey és Travis Scott is "előkelő" helyet foglalnak el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!