Korábban mi is írtunk róla, hogy Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára a kormány és a főváros közötti tárgyalások felfüggesztése kapcsán elsősorban a Lánchíd felújítását emelte ki.

Nem ő volt azonban az egyetlen kormánypárti politikus, aki pénteken a Buda és Pest közti legrégebbi állandó híd állapotával foglalkozott.

Tarlós István volt főpolgármester, miniszterelnöki megbízott szerint érthetetlen, miért nem írták ki eddig a Lánchíd felújítására a kivitelezési tendert - írja az MTI. Tarlós erről pénteken a TV2 Mokka című műsorában beszélt, ahol elmondta:

a még a regnálása idején megrendelt, a múlt októberi önkormányzati választások után elkészült szakvélemény alapján feltárt szerkezeti hibák miatt hat hónapon belül meg kell kezdeni a Lánchíd felújítását.

hirdetés

„Ezt november végén, december elején egyértelműen leírta a szakvélemény” - szögezte le a volt főpolgármester.

Arra a felvetésre, hogy a Lánchíd életveszélyes lehet, Tarlós István azt mondta: abban az értelemben életveszélyes, hogy egy önsúlyától képződött kátyúba egy autó tengelyig belesüllyed és a mögötte közlekedő belerohan, vagy egy gyalogos a járdán combig becsúszhat a betonvasak közé. Azt is megjegyezte:

olyan súlyos baleset, hogy egy autó, vagy egy gyalogos beeshessen a Dunába, egyelőre nem várható.

Tarlós István a fő kérdésnek azt nevezte, hogy az utóbbi fél évben miért nem történt semmi az ügyben. Úgy fogalmazott: nem tudja, hogy a forrásokkal kinek mi az elképzelése, „de az biztos, hogy azt a (felújításra szánt) 23,7 milliárd forintot ott hagytuk”, amiben a többi között benne van a kormányhatározatban rögzített hatmilliárd forint.

„Ha csak a Lánchíd felújításáról beszélünk, akkor a forrás elegendő és rendelkezésre áll”

- mutatott rá Tarlós István. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra is, hogy korábban nem a Lánchíd felújítására tartotta kevésnek a rendelkezésre álló forrást, hanem a híddal műszaki egységet alkotó Váralagút, Clark Ádám tér, a pesti hídfő villamosalagútja és a Széchenyi tér együttes megújítására.



hirdetés