A Telekom Veszprém 28. alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, miután 28-26-ra nyert a legutóbbi győztes MOL-Pick Szeged ellen a szigetszentmiklósi négyes döntő utolsó mérkőzésén.

Kapcsolódó

Közel kétmillióan látták már a Fradi-kézis cunderét

Angela Malestein zseniális mozdulata hódít a TikTokon.

Az MTI tudósítása szerint mindkét csapat rendkívül kemény védekezéssel kezdett, ezért a játékosoknak alaposan meg kellett küzdeniük minden gólért. Sok volt a szabálytalanság, a kiállítás, a büntető és a reklamálás, és a Veszprém dolgát némileg megnehezítette, hogy védelmének alapembere, Blaz Blagotinsek kevesebb, mint tíz perc alatt két kiállítást kapott.

A 13. percben alakult ki először kétgólos különbség a csapatok között: a Szeged vezetett 7-5-re, de ellenfele kétirányítós játékra váltott, csakhamar egyenlített, és amikor 13-11-re már a bajnokcsapatnál volt az előny, Juan Carlos Pastor időt kért. A hajrában is kiegyenlített volt a játék, a szünetben a Veszprém vezetett 14-12-re.

Kapcsolódó

Debrecenbe szerződik egy világbajnok brazil kézis

Mariana Costa a hetedik, aki a 2013-as vb-győztesből Magyarországra igazol.

A második félidőt - kapusának lecserélésével - létszámfölényes támadójátékkal kezdte a Szeged, ám ezt kihasználva ellenfele három találattal ellépett.

A játék képe nem változott, mindkét együttes sok időt töltött emberhátrányban, de a Veszprém ebben a hektikus időszakban is növelni tudta a különbséget (23-19) kiváló védekezésének köszönhetően.

A hajrában sem tudott fordítani a Szeged, amely ugyan csökkentette a különbséget, de végül elveszítette a trófeát, mivel ellenfele végig rendkívül taktikusan kézilabdázott.

David Davis a meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta, természetesen nagyon boldog, hiszen ez az első kupagyőzelme a Veszprém vezetőedzőjeként, és azzal a céllal érkeztek a négyes tornára, hogy visszahódítsák a trófeát.

Egy döntő mindig nagyon nehéz mérkőzés, különösen egy olyan ellenféllel szemben, mint a Szeged. Most azonban jó teljesítményt nyújtottunk minden játékelemben, noha olykor voltak nehézségeink

- nyilatkozta.

Juan Carlos Pastor úgy vélekedett, hat a hat ellen jól védekeztek és jól játszottak, emberhátrányban azonban akadtak problémáik.

A második félidőben rendre a Veszprém vezetett két-három góllal, mi nem tudtuk belőni a ziccereinket és a hétmétereseket, így nem tudtunk egyenlíteni, hogy lehessen esélyünk a meccs végén. Ezen dőlt el a találkozó

- nyilatkozta.

A spanyol szakvezető hangsúlyozta, büszke a csapatára, főleg azokra, akik sérülten is vállalták a játékot, de egy döntő megnyeréséhez kevesebbet kell hibázni és jobban kell játszani.

Magyar Kupa

Döntő:
Telekom Veszprém - MOL-Pick Szeged 28-26 (14-12)

a 3. helyért:
Balatonfüredi KSE - Veszprémi KKFT 28-27 (11-12, 25-25) - hétméteresekkel


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!