Tagadja a bűnösségét az az emberölés előkészületével, hozzátartozója sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszakkal és kapcsolati erőszakkal vádolt szegedi férfi, aki rendszeresen verte, megerőszakolta és megöléssel fenyegette élettársát tavaly.


A 42 éves férfi és a nő kapcsolata tavaly tavaszra megromlott, a férfi naponta trágár szavakkal illette, valamint féltékenységből szidalmazta élettársát. A nőt a fején és karján, ököllel többször megütötte, egyszer az ágyra lökte és a nyakára is rálépett.

Tavaly június közepén összevesztek, mert a nő nem engedett a férfi szexuális közeledésének, s ezt vele szóban is közölte. A férfi ekkor agresszívvá vált. Heves szidalmazások közepette lefogta a továbbra is tiltakozó nőt, majd megerőszakolta.

Másnap a férfi ismét közeledni próbált a nőhöz, aki ezt újra visszautasította. A férfi erre azzal fenyegette meg, hogy kidobja őt az ablakon, majd két kézzel addig szorította a nő nyakát, hogy már levegőt sem kapott.

Végül elengedte, de közölte vele, hogy ha nem vetkőzik le, akkor felgyújtja őt. Szavainak nyomatékot adva kilépett az erkélyre, ahol egy flakonban benzint tartott. A nő tisztában volt a flakon tartalmával, és azzal, hogy az élettársánál öngyújtó van, mert a férfi már mást is felgyújtással fenyegetett korábban, mely miatt büntetőeljárás is indult ellene.

Ezért elmenekült a lakásból, amikor a benzinnel a férfi megindult felé, majd értesítette a rendőrséget. A nőt a délután során lakóhelyük közelében megtalálta a férfi, és újra azzal fenyegette meg, hogy megöli, bántalmazni azonban egy járókelő közbelépése miatt már nem tudta. A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését az eddigi büntetőeljárás során. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor viszont akár 22 évet is kaphat a halmazati büntetések miatt.

A Szegedi Törvényszék fenntartotta a férfi letartóztatását, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség pedig arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a végzést.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!