Hat év fegyházat és hat év közügyektől eltiltást indítványozott vádiratában a főügyészség azzal a férfival szemben, aki úgy megverte farúddal az élettársát, hogy az maradandó fogyatékosságot eredményező életveszélyes sérülést szenvedett.


- közölte megkeresésünkre Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője. Hozzátette, ez a büntetés csak arra az esetre érvényes, ha az életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt férfi már az előkészületi ülésen beismerő vallomást tesz.

Jászberényiné kérdésünkre azt mondta, hogy a férfi tagadta a bűnösségét a folytatólagos kihallgatása során.

Az agresszív sárbogárdi férfi szerelemféltésből esett a párjának egy előzetes szóváltást követően. Fejen ütötte, majd egy henger alakú fa nyéllel a bordáira, és a hasára ütött. A nő megpróbált a kezeivel védekezni, de a férfi a rúddal többször is a kezeire ütött. Az asszony kimenekült az udvarra, de a megvadult férfi kézzel tovább ütötte a fejét. A megvert nő autóbusszal Alapra utazott az ismerőseihez, akik azonnal mentőt hívtak hozzá, s értesítették a rendőröket.

Az asszony maradandó fogyatékosságot eredményező életveszélyes sérülést szenvedett, a lépe megrepedt, azt műtéti úton el kellett távolítani, valamint az egyik bal oldali bordája is eltörött. A főügyészség hat év fegyházat kért a többszörösen büntetett előéletű agresszív férfire, és indítványozta azt is, hogy tartsák fenn a letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!