Tagadja a bűnösségét az a 37 éves külföldi férfi, aki pár nappal ezelőtt olyan súlyosan bántalmazta a feleségét a kisgyermeke előtt, hogy az a helyszínen életét vesztette.


Csécsi Soma, a BRFK szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az emberöléssel gyanúsított férfi nem ismerte be a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi beszállt a neje által használt gépkocsiba és ott egy késsel megölte.

A Fővárosi Főügyészség szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatást. Erre várhatóan pár órán belül sor is kerül.

Frissítünk!

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

Frissítünk!

A Fővárosi Törvényszék későbbi közleményében azt írta, hogy külföldi állampolgárságú férfi öt éve tanul Magyarországon. Már közel kilenc hónapja éltek külön a feleségével, a cselekmény elkövetésekor pedig már válófélben voltak. Bár a gyanúsított a tett elkövetését tagadta, az akkor viselt ruhadarabjait még a rendőrség kiérkezése előtt levette és egy közelben lévő szemetestárolóba rejtette.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!