Szurdi Miklós nevéről legtöbbünknek a Família Kft. jut eszébe. A színész-rendező a Best magazinnak mesélt többek között televíziós és színházi sikereiről, valamint családjáról és a nőkkel való kapcsolatáról.

A Família Kft. és az Éretlenek főrendezője volt, miközben a színházban is dolgozott. Rengeteg munkája volt abban az időszakban, majd hirtelen semmi.

"Volt kétszer négy olyan évem, amikor nem volt munkám, az szörnyű volt[…]Azt hittem, kapkodni fognak utánam, de senki nem jelentkezett. Jóval később, öt évig a Vörösmarty Színház igazgatója voltam, az is hirtelen szakadt félbe[…]Amellett, hogy egzisztenciálisan ilyenkor az ember mélypontra kerül, az önbizalma sérül a leginkább. Bármennyire is hiszünk önmagunkban, a mi szakmánk olyan, mintha folyton vizsgáznánk."

Szurdi elmondta, hogy ezekben a nehezebb időszakokban hat gyerekéből merített erőt.

"Amikor kicsik voltak, az lökött tovább, hogy gondoskodjak róluk, amikor nagyok lettek, akkor az, hogy tudunk egymásnak segíteni."

Szurdi háromszor vált el, de mindegyikükkel jó viszonyt táplál, jelenleg pedig boldog kapcsolatban él negyven évvel fiatalabb szerelmével, akivel nem zárják ki a gyerekalapítást sem.

"Szerelmes típus vagyok. Ennyi.[…]Tervezni épp nem tervezünk, de ha egyszer azt gondolja majd, hogy szeretne, akkor nem leszek ellene. Biztos, hogy tudnék még pelenkázni."

Kép: Best magazin

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!