Szünetel az utazáshoz kötött PCR vizsgálatok végzése a hódmezővásárhelyi kórházban - közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója az intézmény honlapján. Arról nem szól a tájékoztatás, hogy mi az oka ennek.

Mint megírtuk,

a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban is rendkívül drágán, 96 ezer forintért lehet PCR-tesztet csináltatni.

Ez az a koronavírus-teszt, amely azoknak kell, akik sárga vagy piros besorolású országból térnek vissza Magyarországra és nem akarják letölteni a 14 napos karantént. A beutazási korlátozások értelmében ugyanis a sárga jelzésű országból érkező magyar állampolgár az első koronavírustesztet követően szabadulhat a karanténból, míg vörös jelzésű ország esetében két negatív tesztre van ehhez szükség.

hirdetés

A Nemzeti Népegészségügyi Központ ugyan nem szabja meg, mennyibe kerül egy teszt, kiadott egy javasolt árlistát, amely alapján a 30 500 forintos ár a méltányos a vizsgálatért. A teszteket végző magánszolgáltatók azonban saját maguk szabhatják meg az árat, és az országban működő nagyjából száz tesztállomás nagy részében valóban ennyiért tesztelnek, a hódmezővásárhelyi és a makói példa alapján akár az összeg háromszorosát is elkérhetik.



hirdetés