A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) 2011 óta először készül sztrájkra, mivel hosszú évek óta alig változott a dolgozók bére, írja az mfor.hu. A szakszervezet vezetője elmondta, ez a sztrájk egy segélykiáltás, mivel az alacsony bérek és a dolgozói elvándorlás miatt nem maradt más eszközük.


A LESZ elnöke szerint a jegykezelőknél az is előfordul, hogy hajnal háromkor kezdenek és 12, 45 órákat dolgoznak. Az elmúlt egy évben körülbelül kétszáz ember fordult meg ebben a munkakörben, úgy tűnik, nem véletlenül.

A szakszervezet követelései között szerepel többek közt, hogy olyan eszközökre lenne szükségük, amik a munkavállalók testi épségét és egészségét is megóvják.

A reptéri dolgozók körében már a túlóratörvény elfogadása előtt is sokszor előfordult, hogy túllépték a 250 órás munkakeretet, így követelik, hogy 200 óra - 50, a munkavállalóval egyeztetve - legyen a túlóraszám.

A szakszervezet elnöke szerint különösen nehéz helyzetben vannak a jegykezelésben dolgozók, akik közül mintegy harminc alkalmazott a garantált minimálbért sem kapta meg.

Az egyeztetések másfél hónapja zajlanak, azonban egyelőre nem tudtak megegyezni, a szakszervezet pedig nem akar engedni a 15 százalékos béremelésből.

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi/Balaton József


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!