Az énekes özvegye előre retteg attól, hogy el kell temetnie férjét.


Nagyon megviselte Koós János halála a feleségét, Dékány Saroltát. Az énekes rövid ideig tartó betegsége után, 81 éves korában hunyt el, a szomorú hírt március 3-án tudatta a családja. A művész elvesztése az egész országot megrázta, különösen a feleségét, aki teljesen megtört:

„Szörnyen nehéz mindezt feldolgozni, ha fel lehet egyáltalán. Nagyon rosszul vagyok”

- mondta Dékány Sarolta a Story magazinnak.

Az özvegy egy korábbi interjúban elárulta, hogy bár a férjét a válla miatt kellett operálni, de a szíve vitte el. Mivel javult az állapota, hétfőn haza akarták engedni, két nappal azelőtt azonban rosszul lett. Felesége is ott volt akkor a kórházban.

„Úgy ment el, hogy tulajdonképpen körül volt véve orvosokkal, akik ki-be rohangáltak a kórteremből, láttam is, hogy élesztgetik. Volt hát remény, de sajnos hamar elillant”

- mesélte az énekesnő.

Koós Jánostól március 20-án, a budapesti Farkasréti temetőben búcsúznak el, a szertartás délután 3 órakor kezdődik. Dékány Sarolta korábban elmondta, hogy az énekes nyughelye Bajor Imre sírjához közel lesz.

„Soha nem beszéltünk Janival az elmúlásról, így mindent hirtelen kell kigondolnom a temetéssel kapcsolatban. Koporsós temetés lesz, leengedik majd a mélybe, rettegek tőle”

– idézi az özvegyet a Blikk a Story alapján.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!