A szertartásra mácius 20-án kerül sor.


A táncdalénekes-parodista-színész rövid betegséget követően március 3-án hunyt el, 81 éves korában.

A gyászoló család már korábban közleményt adott ki, melyben tudatták a végső búcsú helyét és idejét, illetve, hogy a szűk rokonságon kívül a nagyközönség is lehetőséget kap, hogy elbúcsúzzon szeretett művészétől.

Most Koós Réka is megoszotta a temetés részleteit közösségi oldalán:

"Édesapám, Koós János temetési szertartása 2019. március 20-án, 13:30-kor kezdődik a Farkasréti Temető Makovecz Terme előtt (Budapest 1124, Németvölgyi út 99).

Akik szeretnék leróni a kegyeletüket, ezt 13:30 és 14:30 között megtehetik, lehetőség szerint egy szál virággal.

14:30-kor hangzik majd el a búcsúbeszéd. Ezután együtt kísérjük Édesapámat utolsó útjára, a temető művészparcellájába.

Arra kérjük a helyszínen megjelent sajtó képviselőit, hogy a temetői szertartás alatt és után is tartsák tiszteletben az elhunyt emlékét valamint a család fájdalmát és interjúkészítéssel vagy fotózással ne zavarják meg a gyászolókat.

Köszönjük."

- írta a színésznő, a kommentelők pedig sorban biztosítják részvétükről és szeretetükről.

Réka korábban megható videóval búcsúzott imádott édesapjától.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!