Michael Keaton hetvenpluszosan is felszabadultan ökörködik ebben a haláli, hullás retróőrületben. Amiben veri az elődjét, az az éjfekete, morbid humora és a csodásan timburtonös ötletei.
Tim Burton még a fekete szárnyait próbálgatta, amikor megrendezte második nagyfilmjét, az 1988-as Beetlejuice: Kísértethistóriát. Előtte Pee Wee Herman mozifilmes megpróbáltatásai (Pee Wee nagy kalandja) árválkodott csupán az egész estés filmográfiájában, szóval igazából azt a bizonyos Tim Burton-féle goth-esszenciát először a Beetlejuice-ban kapta meg a közönség.
S bár az ezredforduló után is voltak olyan, kiváló darabjai, mint a Nagy hal, A halott menyasszony, a Sweeney Todd: A Fleet Street démoni borbélya vagy a Nagy szemek; és kasszasikerei, mint a Charlie és a csokigyár vagy az Alice Csodaországban, azért érezhető volt, hogy Burton szép lassan kezdi elveszíteni a monyóját. Az Éjsötét árnyék, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei s legkivált legutóbbi filmje, a 2019-es Disney-féle Dumbó élőszereplős feldolgozása azt mutatták, hogy Burton kezd egy kicsit beleszürkülni a hollywoodi fősodor szimpla iparosai közé.
Majd jött a Wednesday-sorozat 2022-ben, ami a Netflix egyik legnagyobb sikere lett, s hát kétségtelen, hogy az Addams Family-alapanyag egyenesen Burton után kiált, ezt ő pedig hibátlanul ki is használta. A tévéképernyős diadal aztán vélhetően új lelkesedést adhatott neki, mivel a Dumbó-féle kiégés utáni következő mozifilmjéhez visszanyúlt a pályája kezdetéhez, s úgy döntött, 36 év után folytatást kanyarít a Beetlejuice: Kísértethistóriához. A frappáns című Beetlejiuce Beetlejuice-on pedig tisztán érezhető egy fiatalkori energiáit újra beizzítani próbáló alkotó képe, aki egyúttal megmutatja, hogy még mindig megvan benne az egykori kraft.
A film létrejöttéhez persze szükség volt az eredeti színészekre is, legfőképp Michael Keatonra, akinek szintén karrierbeindító projektnek számított Beetlejuice eljátszása, noha mindössze 17 perces játékideje volt benne, ám egy annál fontosabb és emlékezetesebb szereppel.
Rajta kívül pedig visszatért a másik főszereplő, a Lydia Deeetzet anno még csupán 15 évesen alakító Winona Ryder is, valamint a mostohaanyja, Delia szerepében brillírozó Catherine O’Hara. A Deetz család fejét, Charles Deetzet játszó Jeffrey Jonest nem kérték fel az újbóli feltűnésre, aki egy több mint 20 évvel ezelőtti letartóztatás és eset miatt jelenleg is szerepel a kaliforniai igazságügyi minisztérium szexuális bűnözői adatbázisában. Alec Baldwin (Adam) és Geena Davis (Barbara) pedig szimplán azért nem kaphattak szerepet, mivel az első részben szellemeket alakítottak, akik ugyebár nem öregednek…
De lássuk, kivel mi a helyzet most! Lydia Deetz (Ryder) egy okkult tévés talk show-t vezet, vagyis médiumi adottságait használja fő bevételi forrásnak. Időnként még mindig rémálmai vannak Betelgeuse-ről (Keaton). A műsora menedzsere, Rory (Justin Theroux) pedig egyben a pasija is. Delia Deetz (O'Hara), egy belvárosi művészeti galéria tulajdonosa. Megismerjük Lydia lányát, Astridot (Jenna Ortega) is, aki egy bentlakásos iskolában él, és kissé elhidegült az anyjától.
Rossz hírt kap azonban a Deetz család: a nagypapa, Charles egy repülőgép-szerencsétlenség utáni cápatámadásban elhalálozott, ezért összegyűlik a család a régi házban, hogy elbúcsúztassák, és túladjanak az egykori Maitland-birtokon.
Vagyis újra ugyanitt összpontosul a cselekmény, erre pedig nagy szükség volt, mivel a Beetlejuice Beetlejuice alapvetően egy imádnivaló retrómenet, több szempontból is. Egyrészt megidézi az eredeti film terepeit, szereplőit, lényeit, tárgyait és zenéjét (és persze a híres Banana Song is felcsendül ismét), másrészt Burtonék úgy döntöttek, a klasszikus filmkészítési technikákat alkalmazzák inkább, ezért az effektek túlnyomó része praktikus, ahol lehetett, stop-motiont használtak CGI helyett, maketteket építettek stb. Így a film tényleg kimaxolja a nosztalgiára éhes egykori rajongókat. Persze szerencsére nemcsak nekik kedvez. Tim Burton és forgatókönyvírói egy az első résznél jóval komplexebb, több szálon futó történetet álmodtak a vásznakra, szinte minden főbb szereplő kapott saját sztoriszálat, ráadásul ezeket sikerült is egyben tartani, és megtalálni a megfelelő arányérzéket a levezetésükhöz.
A szellemek változatos kinézete (a haláluk oka látható rajtuk), Beetlejuice teljesen agyament túlvilági „varázslásai” és a film fent taglalt, egészen pazar látványvilága és atmoszférája le is pipálják az elődét.
Tim Burton azt nyilatkozta, hogy régen élvezett így forgatást, mint a Beetlejuice Beetlejuice-ét, s ez abszolút érezhető is rajta. A lelkesedés és a motiváltság pedig általában gyümölcsözőnek bizonyulnak… A film nagy meglepetésre kb. 110 millió dollárt termelt az Egyesült Államokban a nyitóhétvégéjén, vagyis óriási siker. Burton azt mondta egy esetleges harmadik rész kapcsán, hogy mire az elkészülne, ő már kábé 100 éves lenne, szóval nem valószínű a dolog, de mivel még csupán 66 esztendős, s látva az amerikai víkendstart számait, lehet, összejön az egy kicsit korábban is. Persze csak akkor, ha nem talál közben más szerelemprojektet magának. Amivel, láthatóan mi, nézők még mindig jól járunk.
