Az elmúlt években a Netflix sorra ontja magából az erős sorozatokat, minisorozatokat, illetve egész estés munkákat, és minden jel arra mutat, hogy ez a tempó még hosszú időn át nem fog változni.


Tökéletes példa erre a most készülő, a tizen- és huszonéveseket megcélzó, a The Addams Family világában játszódó Wednesday, ami nyolc epizóddal bővíti majd az 1938-ban, képregényként megszületett, az azóta eltelt nyolc évtizedben számos animációs és élőszereplős filmfeldolgozással, sőt, szerteágazó történetszálakból álló Addams-univerzumot.

A minisorozat középpontjában nevéhez híven Wednesday Adams áll majd, akinek a nézők a Nevermore Academy-n töltött első szemesztereiből kaphatnak ízelítőt - végignézhetik majd, ahogyan a természetfeletti rejtélyek által körülvett fiatal nő egyre erősebb médiummá válik, megszabadít egy kisvárost az azt terrorban tartó sorozatgyilkosságoktól, és megoldja a szülei életét huszonöt évvel korábban örökre megváltoztató rejtélyt is, miközben próbálja megtalálni a helyét a Nevermore falai közt.

A történet első hallásra talán nem tűnik túlzottan érdekesnek, a sorozatot azonban hirtelen máris csábítóvá teszi, hogy a streaming-szolgáltató

Tim Burtont ültette a rendezői székbe,

akinek nevét hallva jól ismert színészek egész sora csatlakozott a projekthez.

A Chicago Velma Kelly-jének bőrébe bújva Oscar-szobrot kapott Catherine Zeta-Jones mellett Luis Guzmán (Boogie Nights, Magnolia) és Thora Birch (Amerikai szépség, The Walking Dead), míg a főszerepben a nemsokára tizenkilencedik születésnapját ünneplő, az Insidious: A gonosz háza című horrorral már tizenegy évesen zajos sikert elkönyvelt Jenna Ortega tűnik fel

- írja a Collider.

A sorozat két showrunnere a korábban a Smallville-t is jegyző Al Gough és Miles Millar, de a valódi erőt

kétségkívül Burton hozza majd, akinek ez lesz a televíziós rendezői debütje.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!