A Liverpool labdarúgója elmondta, az 5-0-s pofon után „az egész csapat lejött a földre”. A kimaradt helyzetek ugyanakkor idegesítik.


Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya azt mondta, büszke az együttesre és a társaira, mert olyan választ tudtak adni a németektől szombaton elszenvedett 5-0-s vereségre, amire ő maga is számított – idézi a labdarúgót az MTI.

A Liverpool 23 éves középpályása a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzése, a Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában játszott keddi 0-0 után úgy fogalmazott, a csapat elindult a jó irányba, amit folytatni szeretne.

„Természetesen mindenki jobban örült volna a három pontnak, de szerintem nem megszokott, hogy a válogatott egy olyan vereség után, mint amilyen a németországi volt, ennyire motiváltan és ilyen küzdőszellemmel játszik” – jelentette ki.

Szoboszlai kiemelte, nemcsak az ő szabadrúgásból elért kapufája, hanem az összes kimaradt helyzet „idegesíti”, ugyanakkor azt pozitívan kell értékelni, hogy a bosnyákok ellen ilyen sok lehetőséget tudtak kidolgozni.

– fogalmazott.

„Minden szurkolónak köszönjük, aki eljött a stadionba, mert az ilyen nehéz időszakokban van rájuk igazán szükségünk” – fogalmazott, egyúttal azt is elárulta, hogy a mérkőzésen mindent pontosan úgy sikerült megvalósítaniuk, ahogyan azt a kezdő sípszó előtt, illetve a félidőben megbeszélték és eltervezték az öltözőben.

Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia szélsője elmondta, bosszantja, hogy két lövése közül egyikből sem lett gól, mert ha legalább az egyik a hálóban köt ki, akkor a magyar válogatott nagy valószínűséggel megnyerte volna a meccset.

„Az ellenfél meglehetősen passzív volt, átadta a területet, és sajnos a kapusuk volt ma a legjobb közülük, gratulálok neki” – nyilatkozta a 31 éves játékos. „Ennyi helyzet alapján, ha egy góllal is, de nyerni kellett volna, úgyhogy ez most számomra olyan, mint egy vereség. Úgy gondolom, hogy a játékunkkal nem volt probléma, csak az eredményességünkkel.”

A magyarok két kör után egy ponttal a 3. csoport utolsó helyén állnak. Legközelebb október 11-én a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Boszniában vendégeskednek.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!