Két napja világsztárként ünnepli a Montenegró ellen másfél perc alatt duplázó Szoboszlai Dominikot a hazai mellett a nemzetközi sajtó is. A 23 éves játékosról, a magyar válogatott sikeréről, valamint a honi labdarúgás jelenéről és jövőjéről beszélgettünk a fociszakértővel.
Zsinórban harmadszor lesz ott a labdarúgó Európa-bajnokságon Magyarország. Marco Rossi válogatottja már egy fordulóval a csoportmeccsek vége előtt bebiztosította helyét a jövő nyári, németországi Eb-n, így vasárnap délután a Puskás Arénában Montenegró ellen az egész éves veretlenség megőrzése és a csoportelsőség megszerzése volt a tét.
Az első félidő után úgy tűnt, hogy egyik sem fog sikerülni, azonban a második játékrészben Szoboszlai Dominik másfél perc alatt két gólt rúgva fordított, majd a hosszabbításban ugyancsak az ő szabadrúgása után vágta be a kipattanó labdát Nagy Ádám. A meccs után Szoboszlai teljesítményét nemcsak a magyar újságírók értékelték világklasszisnak, hanem a SofaScore statisztikai portál is maximális pontszámot adott a 23 éves középpályásnak.
Ma már azok is ismerik a Székesfehérváron született játékos nevét, akiket egyébként hidegen hagy a sportág, és valószínűleg nincs olyan ember az országban, aki ne tudná, hogy jövő nyáron Európa legjobbjai ellen lép pályára a magyar válogatott. Szoboszlai és a csapat sikereiről beszélgettünk Hrutka János, korábbi 24-szeres válogatott labdarúgóval, fociszakértővel.
- Annak fényében, hogy a magyar válogatottat az első kalapból, vagyis papíron legerősebb válogatottként húzták az Eb-selejtezőcsoportba tavaly októberben, ez a kijutás siker, bravúr vagy papírforma?
– Ezt több oldalról lehet megközelíteni. Ha onnan kezdjük, hogy Magyarország jelenleg 30. a világranglistán, az európai csapatok között pedig a 17., akkor azt mondhatjuk, hogy egy 24 csapatos Európa-bajnokságra elvárható a kijutás. Ugyanakkor nem innen indultunk egy éve: a selejtezők és a 12 meccses veretlenségi sorozat alatt is folyamatosan lépdelt előre a csapat, decemberben pedig várhatóan még jobb helyen állnak majd az utóbbi két meccsnek köszönhetően. Azt már a sorsolás pillanatában is látni lehetett, hogy egy nagyon kedvező csoportba kerültünk, viszont Szerbia kizárólag a játékoskeret alapján előzetesen nagyobb játékerőt képviselt nálunk. Vagyis kezdetben úgy lehetett számolni, hogy a magyar válogatott a második legesélyesebb ebben a csoportban, azaz ki tudja vívni a pótselejtező nélküli, közvetlen kijutást.
azzal, hogy végül veretlenül és csoportelsőként jutottunk ki az Európa-bajnokságra.
– A mostani csapatunk jobb, mint a 2020-as, de a Covid miatt végül csak 2021-ben megrendezett, vagy a 2016-os Eb-n szereplő magyar válogatott?
– Nehéz összehasonlítani a három csapatot. Ha azonban úgy nézzük, hogy az elmúlt évtizedekben kizárólag harmadik és negyedik helyen végeztünk az Eb-selejtezőcsoportokban, beleértve a négy évvel ezelőttit is már Marco Rossival a kispadon, akkor a mostani első hely hatalmas előrelépés, és mutatja ennek a csapatnak az erejét.
Az előző mérkőzéseken meg is tapasztalhattuk, hogy milyen hozzáadott értékkel bír egy ilyen játékos szerepeltetése. A korábbi csapatok idején attól tartottunk, hogy mi lesz majd, ha visszavonul Király Gábor, Juhász Roland, Gera Zoltán, majd később Dzsudzsák Balázs vagy Szalai Ádám. Viszont a helyükre szerencsére érkeztek olyan játékosok, akik meglepetést okozva be tudták verekedni magukat a válogatottba és jó teljesítményt nyújtanak.
– A legutóbbi Eb-k előtt 1986-ban szerepeltünk utoljára meghatározó világtornán. Abban a harminc évben valóban nem volt olyan játékosállomány itthon, ami a mostanihoz hasonló sikereket érhetett volna el, vagy valami egészen más miatt maradhattak el az eredmények?
– Az elmúlt évtizedek világranglista helyezései alapján az látszik, hogy akkor is ugyanúgy a középmezőnyhöz tartoztunk, ahogy most. Folyamatosan a 30. és a 60. hely között ingáztunk, attól függően, hogy éppen mennyi siker volt. Az eredmények összehasonlítása során ne menjünk el amellett, hogy folyamatosan emelik a világesemények résztvevőinek létszámát, ami minden nemzet számára jóval nagyobb lehetőségeket kínál. Néhány évtizeddel ezelőtt legtöbbször csak a csoportelsők jutottak ki az Eb-re, a második helyezettek közül a legjobbak pedig selejtezőket játszhattak.
Persze ne menjünk el szó nélkül a mostani eredmények mellett, amihez vegyük hozzá a hazai infrastruktúra-fejlesztést, a Ferencváros sikeres nemzetközi kupaszerepléseit, és ezen keresztül a csapat néhány magyar játékosának rutinszerzését, valamint azt is, hogy korábban jóval nagyobb különbség volt az európai topválogatottak és a középmezőny között. Utóbbira jó példa, hogy a ranglistán mögöttünk álló törökök, skótok, albánok, csehek, románok, szlovákok vagy szlovének is ott lesznek a jövő évi Eb-n.
– Lehet köze a mostani sikeresebb időszakhoz annak, hogy külföldi vagy Dárdai Pál személyében külföldön dolgozó edzők vezették a magyar válogatottat?
– Igen, szerintem szoros összefüggés van. De ha a Ferencváros utóbbi években elért sikereit nézzük, azokat is külföldi edzőkkel érték el. Sajnos nem nagyon volt olyan magyar edző az elmúlt időszakban, aki itthonról indulva tudott volna külföldre kerülni. Azok a fiatal magyar edzők lettek sikeresek külföldön, akik eleve kint játszottak és ott kezdtek edzősködni, mint például Dárdai Pál, Bódog Tamás, Löw Zsolt vagy Szabics Imre.
– Mi lehet az oka annak, hogy a magyar edzőket nem keresik külföldről?
– Ennek egyetlen egy oka lehet: valószínűleg nem rendelkeznek azokkal az ismeretanyagokkal, amelyekre szükség lehet egy külföldi csapatnál. A jövőben talán a Ferencváros sikerei kinyithatnak egyre több játékos előtt eddig csukott ajtókat, és talán egy minimálissal jobb több lehetőség kínálkozhat emiatt a szakvezetők előtt is. De ehhez elsődlegesen egy olyan magyar csapathoz kellene kerülniük, ami nemzetközi szinten is bizonyítani tud. Erre azonban jelen pillanatban a magyar edzőknek nagyon kevés esélye van.
– Nemcsak a kispadon jellemző a külföldi dominancia a válogatottnál, hanem a játékoskeretben is. A külföldön játszók mellett az utóbbi években jellemző tendencia lett a honosítás. Ez mennyire jellemző trend más országokban, egyben mennyire kritika a magyar utánpótlásképzésre nézve?
– Abszolút egy görbe tükör, mindazonáltal
Willi Orbán, Loic Nego vagy Callum Styles nélkül még annyira sem lenne mély a magyar keret, mint ahol most tartunk. A honosítás terén jó minőségű munka folyik, elég ha csak megnézzük az U21-es válogatottat, ahova a Manchester Cityből érkezik haza a meccsekre Michael Okeke, vagyis a külföldön magyar gyökerekkel rendelkező tehetségek felkutatása már az utánpótlásra is jellemző. Nyilván sokkal egyszerűbb út lenne, ha az utánpótlás-nevelés is ugyanolyan felfelé ívelő pályára állna, mint a Ferencváros vagy a felnőtt válogatott. Véleményem szerint a minőségi utánpótlás-nevelés nélkül a további előrelépés lehetősége a magyar válogatott esetében rendkívül minimálisnak mondható.
– Ha már utánpótlás: a székesfehérvári Főnix Gold neveltjei közül Szoboszlai, Bolla és Csoboth is ott volt Rossi keretében vasárnap, ellenben az akadémiai rendszerből ehhez képest jóval kevesebben kapnak szerepet. Mi lehet ennek az oka?
- A magyar labdarúgás képtelen az elmúlt években, évtizedekben nemzetközi szinten piacképes labdarúgókat kitermelni. Ez biztosan nem írható a feltételek rovására, hiszen azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Magyarországon az egyik legjobb infrastruktúra várja a fiatalokat, vagyis itthon tényleg jó akadémistának lenni.
Miközben például a Barcelonában vagy a Manchester Cityben nagy számban vetnek be 16-17 éves játékosokat rendszeresen, ehhez képest Magyaroszágon a játékosok 99,5%-a még 18 éves korában sem alkalmas arra, hogy az NB1-ben bemutatkozzon és folyamatosan játsszon.
– Szoboszlai Dominik miben más, mint az utóbbi években a következő magyar világsztárnak kikiáltott Dzsudzsák Balázs vagy mondjuk Németh Krisztián?
– Úgy gondolom, hogy Dzsudzsák és Németh Krisztián nemzetközi szinthez mérten is kifejezetten jó játékosok voltak. Szoboszlai Dominik azonban teljesen más polc, aki ma már a legnagyobb játékosok között említhető és világsztárként lehet kezelni.
Azt azért hozzáteszem, hogy ma már az új technológiák integrálásával sok minden fejleszthető tudományos módszerekkel, ezért a tehetség százalékos arányban valamivel kevesebbet nyom a latba, mint 10-20 évvel ezelőtt. Vagyis ma már akarattal és munkával bárki ellensúlyozni tudja, ha nem olyan tehetséges, mint társai.
– Szoboszlaival kapcsolatban többször is kimondtad, hogy világsztár, amit ő a vasárnapi meccs után határozottan elutasított. Hol van szerinted a határ a világsztár és az egy polccal alatta lévő játékosok között?
- Erre a kérdésre a selejtezősorozat utolsó meccsein kaptuk meg a választ. Amikor egy játékos kritikus pillanatban mindig jó döntést tud hozni, képes és mer vállalni olyan dolgokat, amit mások nem, és ezzel el tud dönteni pillanatnyi szituációkat vagy egész mérkőzéseket, és még a látszólag rosszabb meccsein is jók a statisztikái, amihez hozzájönnek a megfelelő személyiségjegyek, valamint az akarat, akkor világsztárnak lehet nevezni.
– Ha így fejlődik a jövőben is, akkor mi lehet Szoboszlai karrierjének a kifutása?
– Jelen pillanatban a világ egyik legjobb csapatában játszik, a világ legerősebb bajnokságában. Szerintem ha innen nem tud tovább lépni, már az is fantasztikus és minden képzeletet felülmúló. Ebben többletet már csak azok a csapat vagy egyéni eredmények és címek hozhatnak, melyekre a Liverpoollal kiváló lehetősége van. Ha így folytatódik a pályafutása, akkor azt sem látom elérhetetlennek, hogy akár még a világ legjobb játékosának járó Aranylabdáért is versenyben legyen a jövőben.
