Az MTA-val vívott kormányzati háború elmélyülése miatt előrelátható volt, hogy előbb-utóbb a kormánymédia is elindítja a maga csapásméréseit. Ez pénteken be is következett. A Ripost arról jelentett meg cikket, hogy az MTA egyik kutatóintézetében titkos kéjlak működik. A cikk azt állította egy meg nem nevezett informátor nyomán, hogy az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (Sztaki) intézetben létezik egy, csak a beavatottak számára ismert kóddal használható szoba, ahol a kiválasztott professzorok bonyolítanak alkalmi szexuális együttléteket.


A gyanúsításhoz egy rövid videót csatoltak bizonyítékként. A videón szív alakú ággyal berendezett szoba látható.

A 444.hu szombat közölte, hogy sikerült elérniük a Sztakit, amelynek közleményéből kiderül, hogy a szobát már felszámolták.

Szexuális együttlétekre berendezett helyiség nem létezik és soha nem is létezett a SZTAKI egyik épületében sem. Tény, hogy évtizedekkel ezelőtt a kutatóintézet egy korábbi vezetője a sajtóban megjelent videófelvételnek megfelelően rendeztetett be egy szobát, de ez soha nem működött »kéjbarlangként«. A szobát a jelenlegi vezetés már korábban felszámolta, így a megjelent valótlan információkat cáfoljuk és nyomatékosan kijelentjük, hogy jelenleg sem található az MTA épületeiben a RIPOSZT által bemutatotthoz hasonló intim találkozóhely

- írja a Sztaki.

"Nemzetközileg elismert kutatóintézetként hiszünk az akadémiai dolgozók etikus és eredményes munkavégzésében, így a szervezeti kultúránkkal ellentétes feltételezést elutasítjuk; az intézet falain belül pedig kizárólag a hazai innováció fejlesztésére irányuló tevékenységet támogatunk."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!