Mikor lesz az életünk újra a régi?
Ez a kérdés foglalkoztatja most a legtöbb hétköznapi embert, miközben a koronavírus-járvány egyre több országban éri el várva várt csúcspontját.
Európában és a világ más pontjain több állam is a kijárási korlátozások fokozatos enyhítése mellett döntött. Orbán Viktor miniszterelnök múlt hét pénteken a Kossuth Rádiónak adott interjújában azt mondta, végre nem mi vagyunk a kísérleti egerek, és ő személy szerint laboratóriumként tekint Ausztriára, ahol lazítottak az intézkedéseken.
Az, hogy az európai nemzetek enyhítései milyen következményekkel járnak, egyelőre talány, de keletre már tekintgethetünk tapasztalatokért. A rossz hír, hogy Ázsiában, ahol a koronavírus jóval hamarabb megjelent, mint a mi kontinensünkön, több ország is megpróbált visszavenni a szigorból - vagy eleve lazábban kezelte a kialakult helyzetet -, de ez rosszul sült el. A jó hír, hogy tanulhatunk a hibájukból.
A legkézenfekvőbb példa erre Szingapúr, amit sokáig példaként emlegettek a szakemberek a világ előtt a járványkezelésben, mígnem hirtelen kilőtt a fertőzések száma. Pedig ha van ország, amely szinte mindent hibátlanul csinált a vírus megjelenése óta, az épp Szingapúr. Esetük tökéletesen rávilágít arra, mi történik akkor, ha túl korán hisszük el a győzelmet a betegség felett, ahogy arra is, hogy csettintésre nem hozható vissza a két hónappal ezelőtti életünk, bármennyire is szeretnénk.
Korai volt a méltatás
Szingapúrban január 23-án diagnosztizálták az első koronavírusos esetet, innentől kezdve minden páciensnél a legmagasabb szintű kontaktuskutatást végezték el. Végigvették, hol járhatott, kikkel érintkezhetett az illető az elmúlt hetekben, majd mindezt egy applikáció segítségével a lakossággal is tudatták a továbbfertőződés visszaszorítása érdekében. Az élet nem állt meg, de ingyenes tesztet biztosítottak mindenkinek, és távolságtartásra kötelezték a járókelőket.
Ez a rendszer bevált, legalábbis gy darabig. Március 21-én, közel két hónappal az első fertőzött azonosítását követően mindössze 390 esetet regisztráltak, és senki nem halt meg a betegségben. Azóta viszont eltelt egy újabb hónap, a koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a tízezret, csak szerdán 1016 embernek lett pozitív a mintája, és már 11-en elhunytak.
Április elejéig Szingapúr egy volt azon kevés állam közül, melyek nem záratták be az iskoláikat egy kutatás előzetes eredményeire hivatkozva, miszerint a vírus kevésbé ártalmas a gyermekekre, mint a felnőttekre. Aztán ahogy a járványgörbe meredeken felfelé kezdett ívelni, azonnal átálltak digitális oktatásra, betiltottak minden rendezvényt és összejövetelt, a rendelet szerint aki vendéget fogad a lakásán, akár hat hónap börtönbüntetést vagy hétezer dolláros bírságot is kaphat.
A helyzet drámai fordulatot vett szinte egyik napról a másikra abban az országban, amelyet még az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is követendő példaként emlegetett a járvány kezdeti szakaszán. De miért?
A pillanat, amikor kicsúszott a kezükből az irányítás
Az ázsiai országok zöme olyan szempontból előnnyel indult a világ más részeihez képest, hogy tanulva a 2003-as SARS-járványból felkészültek tragédia esetleges megismétlődésére. A külföldről érkezőket karanténba küldték, akiknek pozitív lett a tesztje, a gyógyulásukig nem térhettek haza akkor sem, ha jól voltak, a kórházakban pedig már korábban izolált kórtermeket alakítottak ki, hogy más betegeket véletlenül se veszélyeztessenek.
A gond csupán annyi, hogy a két koronavírus nagyban különbözik egymástól, a COVID-19 ugyanis az esetek többségében egyáltalán nem is okoz tüneteket. A stratégián tehát ment közben kellett volna változtatni, de Szingapúr ezt nem tette meg, ami most visszaütött.
A második hullám kezdete a 42. páciensre vezethető vissza, az országban ugyanis számozottan jelölik az összes fertőzöttet. Ő egy 39 éves bangladesi vendégmunkás, aki egy munkásszállón él Szingapúrban. A tünetek megjelenése után felkeresett több kórházat is, végül napokkal később, február 7-én tesztelték koronavírusra, az eredménye pedig másnap pozitív lett.
A kormány azon a ponton követett el egy súlyos hibát, amikor nem kezdték el nagy számban tesztelni a külföldi vendégmunkásokat a jogvédő szervezetek felszólítása ellenére sem. Mindössze 19, a bangladesi férfival szoros kapcsolatban álló személyt vizsgáltak ki és helyeztek karanténba.
Mindez nem is lenne olyan érdekes, ha a szingapúri lakosság közel egyötöde, nagyjából egymillió ember nem alulfizetett vendégmunkás lenne, akik túlzsúfolt, közös konyhával és fürdőszobával ellátott szállókon, jellemzően 12-20 fős szobákban élnének.
A szingapúri vezetők alaposan megfeledkeztek egy nagyon sebezhető rétegről, ennek eredménye az, hogy a mostanáig diagnosztizált több mint tízezer fertőzött 70 százaléka vendégmunkás. Bár azt nem lehet tudni, hogy egy külföldről érkező indította-e be a második hullámot vagy országon belül adták tovább a betegséget, az biztos, hogy ezekben az intézményekben szinte lehetetlen távolságot tartani egymástól, a házi karantén is teljesen kivitelezhetetlen. A munkásszállók az emberek összezártsága miatt legalább olyan nagy veszélyt hordoznak magukban, mint a Magyarországon is sokszor emlegetett idősotthonok, vagy a börtönök.
Ezzel szemben mit csinált Dél-Korea, amikor egy kétszázezer fős szekta egyik tagjánál, a 31. páciensnél kimutatták a koronavírust? Változtattak a stratégián és leteszteltek mindenkit függetlenül attól, hogy produkált-e tünetet vagy sem. Ennek hatására a járvány berobbant, de aztán szépen el is csendesedett március elejére, anélkül, hogy rendkívül szigorú korlátozásokat be kellett volna vezetniük.
Dél-Korea máshogy áll a koronavírus-járványhoz. Ez lehet a példa a világnak
A dél-koreaiak rengeteg tesztet végeznek, és azonnal részletes információt közölnek minden pozitív koronavírusos esetről.
Úgy tűnik, a második hullám mindenkit utolér
A koronavírus-járvány okozta kezdeti nehézségeken az ázsiai országok hellyel-közzel átestek, de minden jel arra mutat, hogy a második hullámot elkerülni nem lehet, jól és rosszul kezelni viszont igen.
Utóbbi kategóriába tartozik Japán is, ahol március 1-jén mindössze 243 diagnosztizált eset volt, de az elmúlt hetekben robbanásszerűen tízezer fölé nőtt a fertőzöttek száma, sokan már az egészségügyi ellátórendszer összeomlásától tartanak, mert nincs elég védőfelszerelés és lélegeztetőgép az országban.
A legkirívóbb japán példa Hokkaido városa, ahol elsőként rendeltek el rendkívüli állapotot még február elején. Március közepére az intézkedéseknek köszönhetően napi egy-kettőre csökkent vissza az új fertőzöttek száma, ezért március 19-én feloldották a rendkívüli helyzetet, és április elején az iskolák is újranyitottak. De egy hónap sem telt el, és mindent vissza kellett állítani, mert múlt héten már 135 embert diagnosztizáltak koronavírussal úgy, hogy egyikük sem járt külföldön és nem is érintkezett külföldről érkezett emberrel.
A második hullámnak ugyanakkor gátat is lehet szabni, erre Tajvan és Hongkong szolgáltatott bizonyítékot. Előbbi országban egy hónap után április 14-én nem diagnosztizáltak új esetet, utóbbiban hat hét után április 21-én nem készült pozitív teszt 24 órán belül. Bár mindkét államban egy kezdődő lassulás után emelkedett meg exponenciálisan a betegek száma, a szigorú intézkedéseknek hála ez már a múlté.
Koronavírus - Még több hír a témában
Legkritikusabb szakaszába ért a járvány Japánban
- A koronavírusos betegeknek is segítenek a hospice szakemberei
- Koronavírusos a tatabányai Szent Borbála Kórház 14 dolgozója és több beteg is
És mi az általános tanulság? Ahogy Ázsia számos országában már megtapasztalták, abból, hogy helyi szinten sikerült kordában tartani a járványt, még nem következik az, hogy egy külföldről érkező állampolgár ne indíthatná újra nulláról a folyamatot. Amíg egy városállam vagy egy ország nem tudja biztosítani, hogy a határain túlról ne hozza be senki a fertőzést, vagy nem tudja azt kontrollálni és hatásosan lekövetni az útját, addig a hazai terepen észlelt alacsony esetszám egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy elmúlt a veszély .
A cikk elején feltett kérdésünkre tehát a válasz röviden az: egyhamar biztos nem. Az újfajta életünk hosszabb lesz, mint amire a legtöbben számítanak.
Fontos dokumentumot tett közzé az orvoskamara arról, hogyan lehet minden szakmai, emberi és etikai elvnek megfelelően dönteni abban a helyzetben, amikor több a koronavírusos beteg, mint az intenzív ágy vagy a lélegeztetőgép.
Kiemelt kép: Roslan Rahman /AFP
