Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány egykori minisztere pert fontolgat, amiért ő lett az Elk*rtuk című film egyik "főgonosza". A Népszavának azt mondta, jelenleg ügyvédekkel konzultál, a bírói gyakorlatot elemzi, ettől teszi függővé, kezdeményez-e jogi eljárást.

A lap megtudta, a Demokratikus Koalíció (mivel fikciónak minősíti a filmet) az alkotók ellen nem készül perelni, de az MTVA ellen igen, amiért az állami rádió tényként közölte, Dobrev Klára döntött "2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről".

Egyébként Szilvásy György számára is kétesélyes a perindítás az eddigiek alapján, mert számára úgy tűnik, az alkotói szabadságra hivatkozva

sok hazugság is büntetlenül elhangozhat.

Bár 2006 őszén a titkosszolgálatokat felügyelte, a rendőrséghez semmi köze nem volt, ahogy a filmben látottakkal ellentétben soha nem volt kékvillogós autója, nem üldözött senkit.

Az esetleges pernél fontosabbnak tartja a fellépést az agymosás ellen. Örvendetesnek nevezi, hogy a "nem pártállami" sajtó nem vevő a hazugságokra.

Szerinte 2006-ban a Fidesz képtelen volt elviselni a vereséget, az erőszaktól sem riadt vissza, mindent megtett, hogy megdöntse a kormányt.

A Fidesz vitte utcára a törő-zúzó, gyújtogató tüntetőket, most pedig a baloldalt próbálja azzal vádolni, amit ő maga csinált. A Fidesz durva történelemhamisítást követ el, goebbelsi módszerekkel akarja átírni a múltat

- állította.

Szilvásy György már néhány éve is azt mondta, a Fidesz szervezte a tévészékház ostromát, amire szerinte vannak bizonyítékok, csak azokat minősített dokumentumok tartalmazzák. A titkosszolgálatok nem jelezhették, mi készül, mert a rendszerváltás óta el voltak tiltva a pártpolitikai érintettségű ügyek földerítésétől - tette hozzá.

Kapcsolódó

Szilvásy György: Orbán Paks 2-ért tömött bőröndöket kapott az oroszoktól, hazaáruló

És még egy állítás: "A Fidesz már 2010 előtt átvehette az irányítást az MSZP egyes csoportjai fölött." Nagyinterjú a kémkedés vádja alól minap fölmentett volt titokminiszterrel.

Gyurcsány Ferenc öt éve szintén azt mondta, tudja, kik álltak a 15 évvel ezelőtti zavargások, a tévészékház ostroma mögött, de a fő bizonyítékokat az Orbán-kormány államtitkokká nyilvánította.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!