A miniszter szerint voltak olyan külső próbálkozások, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amely nem magyar érdekeket képvisel, de ez a próbálkozás nem jött be.


Szijjártó Pétert az ATV.hu kérdezte meg arról, hogy mi a véleménye David Pressman amerikai nagykövet Politicónak adott nyilatkozatáról, melyben azt mondta, hogy a magyar kormány tagjai a Vlagyimir Putyin által képviselt nézeteket visszhangozzák.

A magyar külügyminiszter azt válaszolta:

Úgy vélte, hogy Pressmannak „nem dolga beleszólni Magyarország belügyeibe, és ha arra kívánja felhasználni a magyarországi tartózkodását, hogy minősítgesse a magyar emberek által elég egyértelmű többséggel megválasztott, a magyar emberek felhatalmazását bíró kormány tevékenységét, akkor nagyon nehéz dolga lesz abban a tekintetben, hogy a két ország közötti együttműködés javítása érdekében eredményesen dolgozzon".

Elmondta, hogy amikor Magyarország nagykövetet fogad, akkor

Ennek a korszaknak vége van” - tette hozzá.

A magyar emberek eldöntik, a kormány jól dolgozik-e vagy sem, és a következő parlamenti választáson erről ítéletet mondanak, ahogy ez az elmúlt években is történt egyértelműen - közölte.

"Még akkor is, ha a világ más tájairól, talán onnan is, ahonnan a nagykövet úr érkezett, ezzel ellentétes döntéseket próbáltak meg inspirálni, sőt akár még finanszírozni is" - mondta.

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány külpolitikáját egyedül a nemzeti érdek vezérli, az pedig az, hogy mielőbb béke legyen Ukrajnában.

"Voltak olyan külső próbálkozások, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amely nem magyar érdekeket képvisel, de ez a próbálkozás nem jött be. Mondhatnám azt is, hogy rossz befektetésnek bizonyult az a komoly pénzösszeg, amelyet ennek érdekében megmozgattak" - jelentette ki.

VIDEÓ: Szijjártó Péter tájékoztatója


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!