Ide az ukránok minden hivatalos vendégüket elviszik, hogy meglátogassák a háborúban elesett katonák sírját.


Ahogy korábban is tudni lehetett, Ukrajnába látogatott Szijjártó Péter. A külügyminisztert korábban szélsőségesek halálosan megfenyegették a látogatás miatt.

A vendéglátók elsőként olyan helyre vitték a magyar külügyminisztert, ahova minden, az országba látogató diplomáciai csoportot elkísérnek.

– írta Szijjártó Péter a Facebookon.

Ő egyébként most először vesz részt ilyen látogatáson, miután egyedüliként az uniós külügyminiszterek közül eddig még nem látogatott el a háború sújtotta országba.

A temetői látogatást arra is használta, hogy a kormány „békepárti” üzenetéről posztoljon: „Egyre több a halott a csatatéren, nem szabad engedni, hogy még többen haljanak meg! A háborúnak véget kell vetni, emberéleteket csak békével lehet menteni.”

Az ukrán külügyminisztérium egy kicsit más szöveggel jelentette meg a találkozót az X-en – írja a hvg.hu. Ők azt írják:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!