Manfred Weber kedden délután látogatást tesz a Dohány utcai zsinagógában és tárgyalást folytat Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével is.


Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje kedden érkezett Magyarországra, és egyik első útja rögtön a CEU-ra vezetett - tudta meg az Index.

A portál információi szerint az egyetem rektora ma délelőtt éppen az amerikai ügyvivővel és a brit nagykövettel tárgyalt, ezután fogadta Webert.

Manfred Weber azért érkezett Magyarországra, hogy Orbán Viktorral egyeztessen a Fidesz Európai Néppártban maradásáról. Weber egyik feltétele ehhez az, hogy biztosítsák a CEU megmaradását Budapesten.

A CEU elnök-rektora, Michael Ignatieff ehhez kapcsolódva cáfolta a magyar kormány állításait, amelyek szerint Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje téved, a CEU jelenleg is Magyarországon van és működik. Michael Ignatieff azt mondta : "a CEU-t kiszorították Magyarországról. A magyar kormányzat ezzel ellentétes állításai hamisak és félrevezetők".

Weber azt segítene a CEU-n, kkorábban így fogalmazott: Bajorország két tanszék finanszírozásába szállhat be, egy harmadik tanszék finanszírozásában pedig úgy vehet részt, hogy a képzést alapítványi formában valósítanák meg.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!