A globális társaságiadó-minimum bevezetése a jelenlegi helyzetben gyakorlatilag a kegyelemdöfést jelentené az európai gazdaságnak, az intézkedés Magyarországot is rendkívüli próbatételek elé állítaná


- jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.

Szijjártó rámutatott, hogy az ukrajnai háború miatt zavarok keletkeztek az energiaellátásban, tartósan magas inflációs környezet jött létre és szerinte a szankciós intézkedések sok esetben jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak. Ebben a környezetben pedig a kormány nem támogatja a globális minimumadó bevezetését, mert a kabinet álláspontja szerint az munkahelyek százezreit sodorná veszélybe idehaza, és a társasági adó terén visszatérést jelentene a 2010-es állapotokhoz.

A külügyminiszter szerint a "magyar versenyképesség egyik zálogát", a beruházási rekordok egyik legfontosabb alapját épp az alacsony társasági adó jelenti, amely bár hivatalosan 9 százalék, de a kedvezményekkel, beruházási támogatásokkal kiegészítve gyakorlatilag 6-7 százalék körül van, így a minimális kulcs életbe léptetésével a duplájára nőne.

Szijjártó szerint a témában erőteljes vita zajlik az Egyesült Államokban is, a globális minimumadó a demokratapárti kormányzat politikai célkitűzése volt, azonban az őszi félidős választás nyomán nagy belpolitikai átrendeződés jöhet, és a republikánusok kifejezetten ellenzik a bevezetését. Az Egyesült Államok számos csatornán kifejezte tiltakozását a magyar vétó ellen, és ennek keretében a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás hatályon kívül helyezéséről is döntöttek. "Joggal bízhatunk abban, hogy ha másfajta politikai széljárás lesz Washingtonban, akkor ennek az újra érvénybe lépése várható" - reménykedett ezzel kapcsolatban.

A miniszter szerint a felek közötti vita negatív hatásai egyelőre nem érzékelhetők a kétoldalú gazdasági együttműködésben, az amerikai cégek támogatják az alacsony magyarországi adóterheket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!