A gazdaságilag legfejlettebb húsz ország (G20-as csoport) Velencében tanácskozó gazdasági és pénzügyminiszterei megegyeztek a globális minimumadóról - jelentette be Olaf Scholz német alkancellár és pénzügyminiszter az MTI tudósítása szerint. A G20-országok megállapodtak abban, hogy meg akarnak egyezni a nemzetközi adózás új rendjéről - hangsúlyozta Scholz. Várakozásai szerint októberig megszülethet a minden részletet tartalmazó végső egyezmény, a reform pedig már 2023-ban életbe léphet.


Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter - amikor még csak közel voltak a megegyezéshez az új adózási keretekről - azt emelte ki, hogy az országcsoport pénzügyi forradalmat hajt végre, és hátat fordít a korábbi évtizedek eredménytelen gyakorlatának. A korábbi rendszer nem tette lehetővé, hogy forrásokat biztosítsanak a közszolgáltatások és a közjavak, valamint a globális felmelegedés elleni küzdelem finanszírozásához.

Így most végre megadóztathatják a technológiai óriásvállalatokat, amelyek eddig elkerülték ezt, és véget vethetnek a multinacionális cégek adóelkerülésének és adóoptimalizálásának. Ezek a vállalatok eddig egy adott országban tettek szert haszonra, és egy másik országban, rendszerint egy adóparadicsomban fizették be az adókat.

Janet Yellen, amerikai pénzügyminiszter gyors cselekvésre szólított fel a várható megállapodás érdekében. "A világnak most gyorsan kell cselekednie" - fogalmazott közleményében az amerikai politikus.

A globális minimumadóról évek óta folynak tárgyalások. Az elképzelések két alapon nyugszanak: egy legalább 15 százalékos minimumadó bevezetésén, illetve olyan rendszer kialakításán, amely a lehető legigazságosabb módon osztja el ezt az adót. A magyar kormány eddig ágált a globális minimumadó ellen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!