Újabb járványügyi szigorításokról döntött az izraeli kormány a korábbiaknál sokkal fertőzőbb koronavírus-változat, a delta terjedésének megfékezésére, jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.


Szerda esti ülésén szakértők sürgetésére a kormány a "zöld címke" kiterjesztéséről határozott augusztus 18-tól a gazdaság szinte minden területén, hogy megakadályozzák a járvány újabb hullámának esetleg több ezer halálesetet okozó kirobbanását, írja az MTI.

Ez azt jelenti, hogy már 3 éves kortól csak oltási, vagy gyógyultsági igazolással, vagy friss negatív teszttel lehet bemenni a kulturális és sportintézményekbe, a szállodákba, az uszodákba, a klubokba, a vendéglőkbe, az egyetemekre és főiskolákra, valamint bármiféle rendezvényre.

A 12 év alatti, tehát még nem oltható gyermekek számára díjmentesen biztosítják a negyedórán belül eredményt mutató és 24 órára érvényes gyorsteszteket, de az idősebb, tehát már oltható embereknek fizetniük kell majd ezekért az ország 400 pontján, gyógyszertárakban, rendelőkben elérhető gyorstesztekért.

A zsúfoltság elkerülésére augusztus 16-tól bevezetik a "lila címkét" a bevásárlóközpontokban és a szupermarketekben. Ahol ezt a címkét ragasztják ki, ott 7 négyzetméterenként egy vevő tartózkodhat, a többieknek kint kell várakozniuk, ha már megteltek a boltok.

Korlátozták a tömegrendezvényeket is: a szabad ég alatt legfeljebb ezren, zárt térben legfeljebb ötszázan gyülekezhetnek, de ahol helyjegyek vannak, például a színházakban, ott nem szabtak felső korlátot. Az otthoni összejöveteleken a nyitott helyeken csak 100, bent pedig maximum 50 főig gyülekezhetnek az izraeliek.

Ha azonnal elkezdünk emlékeztető oltást adni a 40 éves és idősebb embereknek, akkor szeptemberben elkerüljük az egészségügyi rendszer összeomlását

- mondta a megbeszélésen Eran Szegal professzor, a Weizmann Intézet koronavírus-előrejelzési modelljének felelőse.

A szakértők arra figyelmeztették a politikusokat, hogy ha az egészségügyi rendszer eléri teljesítőképességének határát, ha napi 20 ezer új fertőzött lesz, akkor szeptember végéig további 3000 ember halhat meg a koronavírus okozta Covid-19-ben.

Ha nem csökken hamarosan a kritikus állapotú betegek számának duplázódási üteme, akkor szeptember közepén átlépjük a kórházak maximális kapacitásának küszöbét

- hangsúlyozta Ran Blitzer professzor, az egészségügyi minisztérium járványkezelő csoportjának tagja, aki azonnali, még szigorúbb korlátozásokat sürgetett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!