A Mambo Rumble Lang Ádám új zenekara, akit korábban a Veszélyes Faszfejből vagy a Rakéta Fesztivál szervezőjeként ismerhettünk. A Mambo Rumble tavaly jelentette meg No Reality Outside c. EP-jét, majd a Maturing Scum c. klipes dalt, most pedig itt a Boy c. friss szám a jövőre összeálló Let It Be lemezről.

Fotó: Rádler Gábor
„Ez az első szám, amit Anna hozott, aki májustól tagja a zenekarnak. Felénekelte diktafonra, én írtam rá a zenét, Peti pedig hozzátette az elhalkuló szólót. Akartunk egy ilyet, mostanában ez nagyon kihalóban van a zenében”- meséli a Boyról Ádám. A klipet a Maturing Scumhoz hasonlóan Lippai Danger rendezte, a felvételek pedig három nyári fesztiválon készültek: a Szigeten, a Kolorádón és egy zártkörű eseményen, a Szentgyörgyhegyi Gitáresteken (pontosabban az előtte lévő túrázáskor).
„Egy nyári slágereséyes valamit akartunk őszre, ilyen Instagram sztori hangulatú felvételekből összeollózva. Jó pár amúgy tényleg oda készült, csak mentegettük le, ki tudja mikor mire lesz jó valami” – meséli. A Boy valóban egy vidám flashback a nyárra, aminek még külön érdekessége, hogy a szám elején és a végén kabócák muzsikálnak.
A Let It Be lemez alakulása egyébként a zenekar Bandcamp oldalán követhető, ahová a demóverziókat töltik fel, melyeket idővel lecserélnek a stúdióváltozatra. A Mambo Rumble szombaton az ukrán Komissiya, a The Somersault Boy és a TPSRPRT társaságában csíphető el legközelebb az Aurórában.
