Irina, egy 26 éves, orosz származású nő tavasszal a Reddit közösségi portálon írt hosszú bejegyzést arról, hogy a semmiből hirtelen felbukkant az első barátja, és bocsánatot kért mindenért, amit tíz évvel korábban művelt. A hozzászólásokból kiderült, hogy rengeteg emberrel történt hasonló: üzenetet kaptak egy extől, vagy éppen fordítva, ők érezték úgy, hogy meg kell keresniük korábbi párjukat. A BBC ezekből a történetekből gyűjtött össze és publikált néhányat. Megszólaltatták a szereplőket, és egy pszichológust is, aki azt próbálta megfejteni, mi zajlott le bennük.
Oroszországból, szeretettel
Irina a karantén sokadik napján egy péntek este a számítógépe képernyőjére meredt. Párhuzamosan böngészte a híreket és a közösségi felületeket, amikor email érkezett az első barátjától, Jamestől. Mielőtt megnyitotta a levelet, várt egy pillanatot, és próbálta magában felidézni, mikor gondolt utoljára a fiúra.
Irina, tudom, hogy ez a levél a semmiből jön, és késett jó néhány évet, de úgy éreztem, el kell küldenem
- így kezdődött az a kisregény hosszúságú üzenet, melyben a volt barát leírta, hogy a karanténban végiggondolta a múltját, és úgy döntött, bocsánatot kér néhány dologért Irinától.
Irina Moszkvában született és nőtt fel, tizennégy éves korában egy diákcsere-program keretében töltött el két hetet Angliában. Beleszeretett az országba és az oktatási rendszerébe, ezért amikor hazament, közölte a szüleivel, hogy szeretné egy angliai bentlakásos iskolában folytatni a tanulmányait. A szülők nehéz szívvel, de beleegyeztek.
Irina anyja 19 évesen kalauzként dolgozott az orosz vasúton, amikor megismerkedett a lány apjával, egy utassal, aki akkor 30 éves volt. Néhány héttel később a fiatal jegyvizsgálónő összepakolta otthon a holmiját, és közölte a szüleivel, hogy a tőlük majdnem 1500 kilométerre élő szerelméhez költözik.
Egy ilyen személyes történettel a hátuk mögött a szülők hogyan tagadhatták volna meg a lányuktól élete nagy kalandját?
Irina nem sokkal a megérkezése után rájött, hogy mennyivel másabb néhány hetet eltölteni valahol, mint felépíteni ugyanott egy új életet. Moszkva belvárosi iskoláiban farkastörvények uralkodtak, kemények, de könnyen átláthatók. Mindennaposak voltak a verekedések a mosdókban, a gyengébbeket nyíltan zaklatták. Az angol iskolában a társadalmi hierarchia láthatatlan, bonyolult hálóba rendeződő szálai mentén szerveződött az élet. Irinának évekbe került, mire megtalálta a helyét az új közegben és barátokat szerzett.
Hasonló története van?
Önt is megkereste egy régi szerelme a karantén alatt, hogy bocsánatot kérjen valamiért? Esetleg önt nem hagyta nyugodni a lelkiismerete, ezért megkereste az exét? Ha igen, és szívesen megosztaná a történetét velünk, illetve olvasóinkkal, írja meg nekünk a [email protected] email címre. Az üzenet tárgya legyen: EXKARANTÉN.
A levélküldők névtelenségét garantáljuk!
A moszkvai lány már 16 éves volt, amikor egy délután a parkban megakadt a szeme egy magas fiún. Elkezdtek üzeneteket váltani, néhány héttel később pedig már hivatalosan is együtt jártak. James az első perctől kezdve furán viselkedett néha. Olyankor úgy tűnt, a barátnőjénél sokkal fontosabb számára az, hogy mit gondolnak róla a barátai és a többi diák. A fiú társaságban gyakran sütött el gúnyos poénokat Irina rovására, négyszemközt pedig dühös lett, ha a lány bármiben jobbnak bizonyult nála. Személyes sértésként élte meg például, hogy Irina jobban boldogul a keresztrejtvényekkel, holott az angol nem is az anyanyelve. A lánynak ilyenkor mindig meg kellett nyugtatnia a fiút, hogy nem az angol nyelvvel bánik jobban, csak jártasabb a keresztrejtvények világában.
Két év után a közös barátaik elárulták Irinának, hogy James bevallotta nekik, megcsalta a barátnőjét. A lány szakított a fiúval, és amennyire lehetett, távol tartotta magát tőle. Később Irina egy másik városba ment egyetemre, és új életet kezdett. James néha írt a lánynak, például ünnepekkor, és mindig felköszöntötte a születésnapján. Néhány évvel később azonban a lány azt írta a fiúnak, talán mindkettőjüknek jót tenne, ha teljesen megszakítanák a kapcsolatukat, és tovább lépnének. A fiú fagyosan annyit válaszolt, soha sem volt szándékában újra összejönni Irinával, majd megkérte a lányt, hogy soha többé egy sort se írjon neki.
Irina úgy érezte, ezzel tényleg végleg lezárt egy fejezetet az életében. Ismét teltek az évek, a lány diplomát szerzett, majd elhelyezkedett egy techvállalatnál, ami egy újabb várost, új barátokat, új életet jelentett. Amikor a világban elszabadult a koronavírus-járvány, Irina az elsők között váltott otthoni munkavégzésre, hiszen teljesen mindegy volt, otthon vagy irodában ül-e a billentyűzete és a hatalmas monitora előtt. Aztán hosszú évek csendje után megérkezett James hosszú levele.
A fiú bocsánatot azért, ahogy korábban viselkedett, azt írta, maga is elborzadt, amikor visszaolvasta néhány korábbi, Irinának írt üzenetét. James megdöbbentő vallomást tett: annak idején, diákkorukban nem is volt hűtlen Irinához, csak a barátai előtt akart felvágni egy kitalált kalanddal. Azt írta, azóta megváltozott, a karantén bevezetése óta például önkéntesként segít bajba jutott közösségeken.
Ahogy gondolatban visszament az időben, vegyes érzelmek öntötték el Irinát. Felállt a gépe mellől és sétálni indult, hogy kiszellőztesse a fejét. Amikor visszatért a lakásba, úgy döntött, válaszol Jamesnek. Azt írta neki, hogy ne legyen túl kemény magával, mindenki követ el hibákat, különösen fiatalon.
A bocsánatkérésedre azonban nem tudok reagálni. Talán azért, mert már megbocsátottam, talán mert már nem érdekel. Remélem, az, hogy nincsenek negatív érzelmeim veled kapcsolatban, megadja neked a lezárást, amire vágysz.
Mielőtt elküldte, Irina többször végigolvasta a válaszát, és azon gondolkodott, hogy elég méltányos-e, amit a volt barátjának írt. James feloldozást várt tőle, amit azonban ő nem adhatott meg neki. Jamesnek önmagának kellett megbocsátania. Irina úgy érezte, a válasza épp elég segítséget ad ehhez a volt a barátjának, ezért rányomott a küldés gombara, majd visszatért a jelenéhez, a saját életéhez.
A rejtőzködő
Az angliai Rugbyben élő Mark 2009-ben ismerkedett meg egy sráccal. Mintha egy romantikus filmben történt volna. Mark a lakásával szemközti szupermarketben vásárolt, amikor az utcán észrevette a Jamest. Egymásra mosolyogtak, még köszöntek is egymásnak. Mark beszaladt a házba, de rögtön vissza is fordult, úgy tett, mintha megfeledkezett volna valamiről. James még ott volt, és el is kérte Mark telefonszámát.
James először azt mondta magáról, hogy biszexuális, aki a férfiaknál csak kalandokat keres, de párkapcsolatban kizárólag nőkkel él. Később, amikor Markkal egymásba szerettek,
bevallotta, hogy ő is meleg, de a családja és a barátai előtt ezt soha sem merné felvállalni, ezért mindig lesznek barátnői.
Mark és James évekig voltak együtt titokban, aztán James hirtelen eltűnt, és Mark két évig nem is hallott róla.
Két évvel később James felbukkant a semmiből. Bevallotta, azért hagyta el Markot, mert összejött egy lánnyal, akivel már az esküvőjüket tervezik. A két férfi találkozott, aztán egyik dolog követte a másikat, és újra titkos szeretők lettek. James azt mondta, a menyasszonya soha sem tudhat meg semmit.
Egy napon, mielőtt Mark és James találkoztak, elég egyértelmű üzeneteket váltottak egymással.
James azonban elfelejtett kilépni a Facebookból az otthoni számítógépén, a menyasszonya így élőben követhette a szerelmes csevegést.
A lány azonnal szakított a vőlegényével, James és Mark pedig folytatták a viszonyukat. Mark azonban egy idő belefáradt abba, hogy James képtelen felvállalni a kapcsolatukat, ezért szakított a fiúval.
James azóta megházasodott, és két gyerek apukája lett. A karantén bevezetésének harmadik hetében Mark róla álmodott. Bár már nyolc éve szakítottak, Mark úgy érzete, muszáj felhívnia az exét. James azt mondta neki, nem igazán kellene beszélgetniük. Annak ellenére sem, hogy semmit sem bánt meg, és úgy gondolja, ha menyasszonya annak idején nem látja meg az üzeneteiket, ő és Mark még mindig szeretők lennének. Azt mondta, érti, hogy Mark miért kereste meg, és reméli, hogy egyszer majd beszélgetnek még. Talán újabb nyolc év múlva.
Szerelem és szerető
Chris két nőtől is bocsánatot kért a karantén alatt. Először a kamaszkori szerelmétől, akit durván hagyott el, másodszor egy nőtől, aki a szeretője volt, vagyis nem voltak közöttük kötelezettségek, mégis sikerült eljátszania a bizalmát.
A 26 éves, IT-mérnök egyedül él egy kis lakásban, egy katonai bázis közelében Missouriban. Normál menetrend szerint minden nap fél hatkor kel, edzeni megy a kollégáival, aztán haza, zuhanyozni és enni, majd vissza a bázisra dolgozni. Munka után elmegy valahová a barátaival, esetleg otthon készít magának vacsorát, és internetezéssel vagy filmnézéssel üti el az időt lefekvésig.
Miután március 10-én kijárási korlátozásokat vezettek be a városban, Chris egy darabig próbált a helyzethez képest normális életet élni. Otthon YouTube-videókkal edzett, és videochaten beszélgetett a barátaival. A tizedik napon jutott eszébe, hogy talán meg kellene keresnie Sarah-t.
Az utolsó képe az volt róla, hogy a lány magzatpózba gömbölyödve zokog egy szoba padlóján, ő pedig szó nélkül kisétál, és becsukja maga mögött az ajtót.
Sarah és Chris tizennyolc éves korukban találkoztak a katonai akadémián. A kapcsolatuk nagyon intenzív volt, minden idejüket együtt töltötték, közös jövőt terveztek. A lánynak azonban nagyon zűrös volt a kapcsolata a szüleivel, és ez kezdte egyre inkább felemészteni őt. Chris egy ideig próbálta támogatni a lányt, ám egy idő után úgy érezte, ez túl sok neki. Amikor ezt elmondta Sarah-nak, és szakított vele, a lány a padlóra roskadt és zokogni kezdett.
Az akadémián hátralévő időben Chris és Sarah kínosan ügyeltek arra, hogy mindig elkerüljék egymást, miután végeztek, mindketten mentek tovább a maguk útján. Közel nyolc évig nem hallottak egymás felől, de aztán jött a karantén, és a fiú úgy érezte, ideje bocsánatot kérnie a lánytól, amiért olyan csúnyán cserbenhagyta.
Sarah, tudom, hogy nagyon sok idő telt el azóta, de úgy érzem, nagyon nincs rendben az, ahogy elváltunk, és az sem, ahogy a kapcsolatunk végén bántam veled. Tudom, hosszú időt töltöttünk külön, de lehet, szeretnék mindent jóvá tenni. Remélem jól vagy.
Szinte azonnal érkezett a válasz: "Jól vagyok."
Aztán beindult az üzenetváltás. Chris megtudta, hogy Sarah nemrég tanítani kezdett, amit imád, és megemlítette azt is, hogy már sokkal jobb a kapcsolata a szüleivel, mint korábban. A lány leírta, hogy egy ideig úgy gondolta, soha többé nem akar hallani a fiúról, aki összetörte a szívét, de ma már túllépett ezen, és megérti, hogy mi nem működött kettejük között annak idején.
Chris úgy érezte, feloldozást kapott, és ezen felbátorodva egy másik nőtől is bocsánatot kért. Lisával soha nem jártak együtt, inkább voltak barátok, akik néha egymás ágyában kötnek ki, fel sem merült közöttük az elköteleződés.
A Tinderen ismerkedtek meg 2016-ban, amikor Chris a családját látogatta meg Washingtonban. Távol éltek egymástól, ezért a kapcsolatuk jórészt az online térben zajlott, pár havonta, ha mindketten ugyanabban a városban voltak, néhány napra összejöttek. Ez két éven át ment így, aztán 2018 szilveszterén Chris és Lisa megegyeztek, hogy együtt szilvesztereznek egy közös barátjukkal. Csakhogy Lisa akkor együtt járt egy Sam nevű sráccal. Úgy tűnt, akár még komolyra is fordulhat az ügy.
Egy darabig minden a legnagyobb rendben ment, de ahogy egyik ital követte a másikat, érezhetően nőtt a feszültség.
Chris egy ponton Sam fejéhez vágott valamit, amit Lisa bizalmasan mondott el neki az új pasijáról.
Kitört a veszekedés, aminek a vége az lett, hogy Lisa, Sam és a közös barát Christ magára hagyva átmentek egy másik buliba. Lisa nem sokkal később még írt egy üzenetet Chrisnek arról, hogy mennyire haragszik rá, amiért visszaélt a bizalmával, és azzal vége volt. Chris nem hallott többé felőle.
Mivel Sarah-val olyan jól alakultak a dolgok, Chris Lisának is írt egy üzenetet.
Nagyon fontos voltál nekem, és még most is az vagy. Nagyon sajnálok mindent, amit aznap este tettem. Tudom, átléptem a határt, bárcsak ne tettem volna. Remélem, jól vagy, és minden rendben veled a karanténban.
Lisa csak másnap válaszolt. Annyit írt, hogy jól van, minden rendben a karanténnal, és Sammel azóta összeházasodtak. Egy szóval sem említette, hogy elfogadta Chris bocsánatkérését. Világos volt az is, hogy ő a maga részéről lezárta a társalgást.
Chris azt mondja, örül, hogy mindkét nőtől bocsánatot kért. És annak is, hogy ezt a karantén hozta ki belőle, mert előbb-utóbb valószínűleg mindkettőjüknek írt volna, valószínűleg az éjszaka közepén, kissé ittasan. Elismeri, az efféle bocsánatkérés mindig kissé önző tett is, hiszen az ember feloldozást vár valakitől, akit megbántott. De annyit azért hozzátesz, hogy ő valójában Sarah-tól és Lisától sem várt semmit, csak úgy érezte, ki kell írnia magából, ami a lelkét nyomja.
Két betű
"Hi!" - a karantén közepén ennyit írt Michaelnek a WhatsAppon a volt barátnője, akivel 2009-ben voltak együtt nem egészen egy évig, majd még két évig afféle bonyolult kapcsolatban. Mentségére legyen mondva, a nő kockáztatott, hiszen nem tudhatta, hogy Michael az elmúlt nyolc évben megváltoztatta-e a telefonszámát. A férfi nem tette, a kétszavas beköszönésből így hosszú csevegés lett.
Bár Michaelnek korábban és azóta is voltak kapcsolatai, mindig úgy érezte, hogy ez a nő olyan érzéseket tudott belőle kiváltani, mint senki más. Az egyetlen, akiről el tudta képzelni, hogy leéli vele az életét.
Hat hét telt el azóta a "Hi" óta, és Michael azt mondja, azóta be sem fejezték a beszélgetést, csak néha megszakítják alvással. Többször előfordult, hogy csak jóval napkelte után feküdtek le. Egyszer titokban még találkoztak is, noha ezzel megszegték a karanténszabályokat.
Michael úgy érzi, túl tudtak lépni mindenen, ami korábban elromlott, megbocsátottak egymásnak. Mindketten idősebbek, érettebbek lettek. A férfi reméli, hogy újra összejönnek, de egyelőre úgy döntöttek, nem sietnek. Meglátják, hogy alakulnak a dolgok kettőjük között, ha mindketten visszatérnek a teljes munkaidős hétköznapokhoz, az életük pedig visszazökken rendes kerékvágásba.
A járvány rengeteg embernek okozott soha sem látott szenvedést, összehozott azonban két embert, akiknek soha sem lett volna szabad különválniuk
- mondja Michael.
A gyáva
Michael egy tipikus angol város még tipikusabb ipari negyedében nőtt fel. Amint elvégezte az iskolát, talált magának egy tűrhető állást egy gyárban. Aztán minden eltelt évvel egyre rosszabbul érezte magát, mintha klausztrofóbiás lett volna. Úgy érezte, megfojtja a szürkeség. Többre vágyott annál, hogy egy üzemben vesztegeti el napjai nagy részét, a hétvégéken pedig leissza magát. Szerencsére volt egy terve.
Michael összespórolt egy kis kezdőtőkét, amiből elutazhatott egy évre Ausztráliába dolgozni. Amikor 1988-ban, 21 évesen Perth-ben leszállt a repülőről, úgy érezte, élete legjobb döntését hozta. Minden színes volt, friss és vibrálóan élettel teli. Egy olcsó, hátizsákos turisták számára fenntartott szállón lakott, különböző nemzetiségű emberekkel a világ minden tájáról. Mindannyian fiatalok voltak, tele izgalmas tervekkel. Michael úgy érezte, mintha hazaért volna.
A szállón lakott Debah is, egy gyönyörű, fekete hajú lány az akkori Jugoszláviából. A lány és Michael között laza kapcsolat szövődött. A munka és az új barátok mellett mindig volt egy kis idejük egymásra is.
Debah többre vágyott, a fiú azonban hallani sem akart erről, így aztán mindketten mentek tovább a maguk útján.
Az egy év leteltével Michael hazatért, egyetemi diplomát szerzett, kapott egy jó állást, házat vett a kertvárosban, megnősült, gyerekei születtek. Harminckét éven át nem történt vele semmi említésre méltó. Aztán alig rendelték el a karantént Angliában, a férfi hirtelen felriadt az egyik éjszaka közepén, és Debah-ra gondolt.
Meglepődött, hiszen mindig jó aludt, soha nem voltak rá jellemzők ilyen epizódok. Másrészt, bár harminckét éven át szinte eszébe sem jutott a régi barátnője, most szóról szóra peregtek le a fejében az egykori beszélgetéseik. Nyugtalan volt, és szégyellte magát.
Egy este egy társasággal a klubban voltunk. Odajött hozzám és megkérdezte, később nincs-e kedvem vele visszamenni a szállásra. Azt feleltem, nem tudom, először megnézem, mi lesz a tévében. Nem szólt vissza, nem szitkozódott, csak csöndes méltósággal visszament a barátai asztalához. Én meg örültem a dicséreteknek, amiket a haverjaimtól az olcsó poénomra kaptam. Aztán napokig kerültem őt, míg egyszer elém állt, és azt mondta, nem baj, ha nem akarok vele együtt járni, megérti, de nem szeretné, ha harag lenne kettőnk közt. Nem sokkal később úgy utaztam tovább, hogy el sem köszöntem tőle. Azt hiszem, azért csináltam, mert úgy éreztem, ha közelebb kerülünk egymáshoz, nagyon fájdalmas lesz az elválás. A könnyebb utat választottam.
Michael a felriadása óta képtelen kiverni a fejéből Debah-t. Fogalma sincs, miért bukkant fel a lány emléke 32 év után, csak azt tudja, hogy nagyon bántja a korábbi viselkedése. Azt mondja, bár pontosan emlékszik, hogy azokat a dolgokat ő mondta és ő tette, ma már nehezére esik elhinni, hogy valaha olyan ember volt, aki képes így viselkedni.
Bár szeretne bocsánatot kérni Debah-tól, Michaelnek erre nincs túl sok esélye. Fogalma sincs, mi történhetett vele azóta, azt is csak reméli, hogy a lány nem tért vissza Ausztráliából a Balkánra, mielőtt a véres délszláv háború darabokra szaggatta a hazáját.
Új dimenzió
De miért érezték annyian a karantén alatt, hogy most tényleg eljött az ideje annak, hogy bocsánatot kérjenek többéves, esetenként több évtizedes bűneikért? Nastaran Tavakoli-Far, a BBC párkapcsolati podcastjának egyik műsorvezetője, aki számtalan műsort készített már a bocsánatkérés pszichológiájáról, azt mondja, a karantén egy teljesen más dimenzió a megszokott életünkhöz képes.
A bezártságban egyrészt több időnk van gondolkodni, másrészt nem csinálhatunk egy csomó olyan dolgot, amikkel remekül el tudjuk terelni a figyelmünket a számunkra kellemetlen emlékekről.
Nem kell bejárni a munkahelyre, nem járhatunk össze a barátokkal, nem utazgathatunk. Továbbá úgy érezzük, ez egy különleges, jelentőségteljes időszak, amikor az életünk olyan fundamentális kérdései jutnak eszünkbe, minthogy kik vagyunk valójában, mi értelme az életünknek, mi lesz az örökségünk.
Tavakoli-Far szerint érthető, ha ilyenkor úgy érezzük, meg kell bánnunk minden korábbi bűnünket, fontos azonban, hogy őszintén tisztázzunk magunkban néhány kérdést, mielőtt megkeressük azt, akit megbántottunk. Soha ne kérjünk bocsánatot valakitől csak azért, mert szeretnénk jobban érezni magunkat. A bocsánatkérés csak az első lépés a feloldozáshoz vezető úton. Fel kell készülnünk arra, hogy a másik fél a szerint fog majd reagálni, ahogy érez, és nem feltétlenül úgy, ahogy mi szeretnénk. Lehet, hogy nem is reagál majd egyáltalán.
Tudnunk kell, hogy nem csak mi szoktunk a múlton gondolkodni, hanem az is, akit megbántottunk. Meglehet, hogy a bocsánatkérésünkkel olyan érzelmeket váltunk belőle, amilyenekre ő egyáltalán nem vágyik.
Még a lehető legőszintébb szándékkal is előfordulhat, hogy egy bocsánatkérés csak ront a helyzeten.
