Több bizonyíték utal arra, hogy a játék a végtelenségig tart, így matematikai értelemben nem csinálható végig egyik Super Mario-játék sem.


Egy nemrég megjelent tanulmányszerint a „New Super Mario Bros. óta megjelent 2D Mario játékok közül egyiket sem lehet végigcsinálni, kivéve a Super Mario Wondert.” A tanulmányt az MIT Számítástudományi és Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának Hardness Group kutatócsoportja készítette – írja az IFLScience.

A felvetett probléma lényege, hogy a játék esetében lehetetlen előre kiszámítani, hogy bizonyos pályák teljesíthetőek-e, ennek meghatározására csak egyetlen mód akad: az, hogy ténylegesen is megpróbáljuk végigjátszani őket.

Ugyanakkor még a Super Mario Wonder esetében is

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!