Volt egy fiú az életemben, akivel eleinte mindketten kalandot kerestünk, de később mély, bensőséges bizalom alakult ki köztünk, mintha lelki társak lennénk. Az elején megbeszéltük, hogy semmi komolyabb érzelem nem lehet köztünk, aztán hamarosan több száz kilométer választott el minket, és hirtelen vége is lett mindennek. Barátok maradtunk, ezt tartottuk is ideig-óráig, majd megkeresett, és arra kért, többet ne beszéljünk, mert ez szívfájdító mindkettőnknek. Szomorú voltam, de megértettem. Újrakezdtem a randizást, összejöttem a mostani párommal. Szeretem őt, mindenestül, együtt élünk lassan három éve. A másik sráccal időközönként váltottunk néhány levelet, általában ő keresett engem. Ő is továbblépett, van barátnője, gyerekük is született. Az utolsó levele óta nem keresett, mindenhonnan letiltott. Annyira hiányzik, hogy vele álmodom, sírva ébredek. Mindenről ő jut eszembe. Átgondolom minden nap az egészet, megbeszélem magammal, igyekszem elfelejteni, de maximum egy-két hónap múlva újra eszembe jut. A mostani párommal minden rendben van, tervezzük a jövőnket, dolgozunk, bulizunk, talán azt az egyet kivéve, hogy néha úgy érzem, nem ért meg egyáltalán.
Az olvasói levelet Andrea (ál)nevű olvasónk küldte nekünk, a téma a plátói, beteljesületlen szerelem, aminek az alapja a kölcsönös megértés lehetett anno.
Mit lehet tenni?
Amikor egy olvasói levélben azt látni, hogy "mostani párom", akkor felvetődik a gondolat, hogy mennyire tervez valójában az illető a párjával, tényleg elköteleződött-e vagy csak elvan és sodródik, amíg nem jön egy újabb szerelem. Olvasónk fél lábbal kint van a kapcsolatából, érzelmileg mindenképpen, hiszen egy beteljesületlen szerelemmel él együtt. Ezek a szerelmek csodálatosak, hiszen bennünk élnek, idealizáltan, az érzelmeink hullámzása független a reális történésektől, attól, hogy mennyit beszélünk egymással a szerelmünk tárgyával. A plátói szerelemmel kamaszkorban hegyeket mozgatunk meg, motivál, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat, de később, felnőttkorban ezek az érzések visszatartanak attól, hogy a mindennapokat a maguk teljességében megéljük.
Amikor valaki párkapcsolatban van, és úgy éli meg a plátói szerelmet, akkor tulajdonképpen nem tud az adott párkapcsolatában teljesen jelen lenni, kibújik onnan érzelmileg és vágyait a szerelme tárgyára testálja rá.
Olvasónk azt írja, hogy a férfivel, aki iránt fel-fellángolnak érzelmei, a kezdetek kezdetén megbeszélték, hogy nem lesz komoly dolog közöttük. Az új kapcsolatában érzelmileg időnként elégedetlen, úgy érzi, partnere nem érti meg. Aztán kiderül, hogy mégis, de valami nem az igazi. A levél tartalma szerint az előző, barátság extrákkal típusú kapcsolatban őszintén meg tudott nyílni és érzelmileg kielégítő volt ez számára. Felvetődik a kérdés, hogy olvasónk szorong-e amikor szerelmes, amikor elköteleződik? Mi lehet annak az oka, hogy egy olyan kapcsolatban, aminek nincs közös jövője, ahol nem köteleződnek el egymás iránt, meg tudott nyílni? Milyen lenne számára egy ideális párkapcsolat, milyen személyiségű férfivel tudna együttműködni?
A plátói szerelmek felnőttkorban valamiféle elakadásra utalnak, lehetséges, hogy korábban kezdődött el ennek kialakulása, hiszen akár a gyerekkori traumák is hatással vannak a felnőttkori kötődésünkre. Az is lehet, hogy egy korábbi szerelem miatt alakulhatott ki, kvázi védekezési mechanizmusként, mégpedig úgy, hogy nem szeretne újabb kudarcot megélni, ezért idealizált érzelmeket épített magának. Az is meglehet, hogy reménykedett abban, hogy folytathatják azt, amit elkezdtek valamikor, és most csalódott, nehezen engedi el. Bármi lehetséges, azonban a kialakult okok vizsgálata helyett megoldásként a naplóírást javasolnám. Ezt a szerelmet tulajdonképpen nem sikerült meggyászolni, elengedni, valóban szakítani egymással, hiszen egyfajta baráti kapcsolatot jó ideig fenntartottak egymással annak ellenére, hogy mindketten mással folytatták tovább az életüket. Bárhogyan is lesz a jövőben, akár újra egymásra találnak, akár nem, azt, ami volt, attól el kell búcsúzni.
A kézzel írt napló erre jó megoldás, hiszen ha személyesen nem lehet szakítani, ha nem lehet együtt megbeszélni, mi volt jó és mi az, ami kevésbé, akkor ezt egyedül is meg tudjuk tenni, saját magunkért. Olvasónk írjon minden nap kézzel egy levelet ennek a férfinak, természetesen ne találja meg senki, és ne küldje el neki. A levélben legyenek benne az aktuális érzések, hasonlatokkal, legyen benne az, hogy mi volt jó a kapcsolatban, mi az, ami nem volt jó, részletesen írja le azt is, hogy milyen lett volna egy ideális kapcsolatban a férfival, ha ő nyitott lett volna erre. Ezt legalább három-négy hétig kellene minden nap precízen vezetni, és így mindazt, ami korábban történt, a lezárás hiányát valamennyire lehet pótolni. Fontos azt tudni, hogy ilyenkor nem az történik, hogy mostantól soha többé nem találkozunk vagy beszélgetünk egymással, hanem pusztán annyi, hogy önmagunkért tesszük ezt, hogy olvasónk tudjon aludni, ne sírjon és ne ebben a fájdalommal teli szerelembe konzerválja magát hétről hétre. A kézzel írt levelek ebben tudnak segíteni. Amennyiben olvasónk múltjában gyakoriak a viszonzatlan szerelmek, akkor javaslom, hogy kérje szakember segítségét, hogy képes legyen kapcsolatban élni, szeretetben élni.
Ez meg micsoda?
Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az [email protected] email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Máté Csaba
