Suriya Saengpong, a Thaiföldi Állatkerti Szervezet főigazgatója épp a Songkhla Állatkert igazgatójával készült találkozni szombaton, amikor az állatkert főállatorvosa berontott az irodába és több lövéssel agyonlőtte. A gyilkos elmenekült, de később önmagával is végzett szolgálati lakásában.


A rendőrség nem közölte a gyilkosság indítékát, de utalt arra, hogy köze lehet a dél-thaiföldi állatkertből eltűnt ritka albínó állatok ügyével kapcsolatos belső vizsgálathoz. A lelőtt főigazgató épp azt akarta megtudni a songkhlai állatkert vezetőitől, valójában mi lett a sorsa annak két albínó muntyákszarvasnak, amelyek közül az egyiket állítólag felfalt egy óriáskígyó, a másik pedig elpusztított egy ismeretlen betegség.

Az ügyben az állatkert négy vezetője ellen indult vizsgálat, a hatóságok élnek a gyanúperrel, hogy a ritka és becses albínó muntyákszarvasokat más állatokkal együtt tiltott vadállatkereskedelmet folytató személyek lopták el vagy vásárolták meg korrupt állatkerti illetékesektől.

Az albínó állatokat, főleg az elefántokat a hatalom és a jószerencse szent megnyilvánulásának tartják Thaiföldön, és gyakran a királynak adományozzák őket. Úgy tudni, hogy a rejtélyes módon eltűnt két muntyákszarvast Sirikit aranykirálynő adta ajándékba az állatkertnek.

(Kiemelt képünkön egy albínó muntyákszarvas látható, fotó: Getty)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!