A 444 szúrta ki, hogy a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldalán arról írnak, hogy a férfi, aki Orosz Bernadett majdnem halálra verte, beperelte a nőt.

A férfi ötmillió forintot követel tőle, mert a nő nyilvános Facebook posztjában megnevezte őt, mint elkövetőt, és ezzel szerinte megsértette a személyiségi jogait.

Kedden számoltunk be arról, hogy az ügyészség szerint nem volt indokolt a nyomkövetővel való távoltartás elrendelése Orosz Bernadett ügyében.

Az ügyészség szerint nem volt indokolt a nyomkövetővel való távoltartás elrendelése a félholtra vert Orosz Bernadett ügyében

Polt Péter szerint 1271 olyan esetben rendeltek el kényszerintézkedést 2014 és 2018 között, amikor a férfi bántotta a házastársát vagy az élettársát.

Mint ismert, a bántalmazásról az áldozat Facebook-bejegyzésben számolt be, ebben azt írta, támadója eltörte az orrát, "szétzúzta" a fejét és a testét, kitépte a haját és majdnem megfojtotta. A hatgyerekes anyuka és K. István viszonya 2018 októberben kezdődött, a férfi Bernadett elmondása szerint tavaly júniusban esett neki először egy családi rendezvényen. Akkor beleverte a fejét a falba, majd miután hazaértek, tovább folytatta a bántalmazását. Augusztusban aztán újból bántalmazás történt, akkor a férfi már azzal fenyegette, hogy a szobában lévő életlen szamurájkarddal vágja el a torkát, hogy másé se legyen, majd felismerhetetlenségig összeverte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!