Szélütést kapott a munkahelyén Magnus Wislander, a svédek legendás kézilabdázója, a 55 éves sportembert szerdán szállították kórházba, de a hírek szerint már jobban van, írja a Daniasport.hu portál.


Már indultam volna hazafelé, amikor hirtelen minden elsötétedett előttem. Először térdre estem, majd földre kerültem, és beszélni sem tudtam

- idézte a portál az Aftonbladetnek nyilatkozó sportembert.

Wislander szerencséjére a rosszullétekor nem volt egyedül, így kollégái azonnal mentőt tudtak hívni hozzá. "Folyamatosan azon gondolkodtam, mi lesz velem. Hogy olyan magatehetetlenné válok, aki állandó gondozásra szorul, és soha többet nem tehetem azt, amit szeretnék" - mesélte.

A legrosszabb az volt, hogy végig tudatában volt annak, mi történik vele.

"Semmi jel nem utalt arra, hogy beteg vagyok, jól éreztem magam, nevettem és boldog voltam. Egy hete értem haza egy ciprusi tévéfelvételről. Hallottam, hogy Svédországban átlag húszpercenként kap stroke-ot valaki. Rengeteg vizsgálat vár még rám, bízom a javulásban, de erre semmi garancia" - nyilatkozta az Aftonbladetnek.

48 órán belül sokat javultam, hiszen például a bal karomat nem éreztem. Most jól vagyok, de az ujjaim még mindig nem működnek jól. Ha így marad, akkor ezzel kell tovább élnem.

Wislandert a szakírók 1999-ben az évszázad legjobb kézilabdázójának választották. A sportoló 1990-ben és 1999-ben világbajnok lett a svédekkel, van két vb-ezüstje és két vb-bronza is, négyszer nyert Európa-bajnoki címet, az olimpiákon azonban csak három ezüst jutott neki (1992, 1996, 20000).

A Kiel játékosaként hétszer német bajnokságot, 1998-ban és 2002-ben pedig KEK-et nyert, míg a válogatottban 384 mérkőzésen 1185 gólt szerzett.

Kiemelt fotó: FRANK MOLTER / DPA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!