Nagyon komoly veszteség érte a francia kézilabda-válogatottat és a PSG csapatát: a hétvégi, Ivry elleni bajnokin Nikola Karabatic súlyos térdsérülést szenvedett.

Csak az megy kézilabdázni, aki nem tud focizni és kosarazni

Ennyire lenézően talán még sosem nyilatkoztak a kézilabdáról, mint ahogy azt két korábbi NFL-játékos tette.

A kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok irányító-átlövő mindössze negyed órát játszott, mikor egy leérkezés után rosszul fogott talajt és azonnal jelezte, valami baj van a térdével. Csapattársai letámogatták, már nem is tért vissza a pályára.

A 36 éves klasszist hétfőn megvizsgálták, és kiderült, hogy jobb térdének elülső keresztszalagja elszakadt, így hamarosan meg kell műteni.

Ez azt jelenti, hogy se a PSG nem számolhat vele a szezon hátralévő részében (így lemarad a tavaszról decemberre halasztott BL négyes döntőről is), se a válogatottal nem lehet ott a januári, egyiptomi vébén, illetve az olimpiai selejtezőkön.

Rögtön valami furcsát éreztem, a térdem nagyon fájt, de mivel utána tudtam járni, azt gondoltam, hogy talán nem is olyan nagy a baj. Nagyon büszke voltam eddig, hogy a karrierem során elkerültek a súlyos sérülések. Ennek vége, nem vagyok már legyőzhetetlen

- nyilatkozta a Le Parisiennek.

Kiemelt fotó: GEOFFROY VAN DER HASSELT / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!