A címvédő Sopron Basket nyolc ponttal nyert a Szekszárd vendégeként kedden a női kosárlabda NB I döntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel 3-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és 14. aranyérmét gyűjtötte be.


A veretlenül alapszakaszgyőztes Sopron kilenc napja 80-57-es sikerrel kezdte meg a döntőt, majd szerdán a Szekszárd odahaza 72-69-cel egyenlített - a címvédőnek ez volt az első veresége az NB I 2020-21-es idényében -, aztán szombaton a Sopron 81-46-os diadallal került ismét előnybe.

A Szekszárdi Városi Sportcsarnokban kedden a pandémiás idény során először voltak jelen szurkolók a kormányzati enyhítéseknek köszönhetően, a lelátókon több száz fehérbe öltözött rajongó szorított a kedvenceknek tülkölve-dudálva. A Sopron negyven drukkernek biztosított helyet a kispad mögött.

Az MTI tudósítása szerint az Euroligában negyedik vendégek két triplával adták meg a negyedik csata alaphangját, az olimpiai bronzérmes Jelena Brooks csakhamar öt pontnál tartott. A nyitónegyedben kilenc pontra meglépett Gáspár Dávid együttese, amely a 17. percben már 12 pontos előnyre tett szert, ekkor a hazai szezon után a WNBA-s Indiana Feverhez utazó Határ Bernadett jeleskedett a palánkok alatt. Az Európa Kupában bronzérmes Szekszárd részéről Zala Friskovec bedobta harmadik tripláját, de a nagyszünetben így is 26-33 volt az állás.

Térfélcsere után eleinte maradt az 5-10 pontos távolság a két csapat között, majd Megan Walker és az Euroliga legjobb védőjévé választott Gabby Williams kosaraival 18 pontra nőtt a sorozatban hatodik aranyérmükre hajtó soproniak előnye (35-53).

Ez a szakasz - amelynek során Djokic Zeljko tanítványai csak 9 pontot hoztak össze - végül sorsdöntőnek bizonyult, a zárónegyedben már csak a vendégsiker mértéke volt kérdéses.

Női kosárlabda NB I, döntő, 4. mérkőzés

Atomerőmű KSC Szekszárd - Sopron Basket 54-62 (12-21, 14-12, 9-20, 19-9)
Legjobb dobók: Friskovec 17, McCall 8, Goree 8, Studer 8, illetve Brooks 15, Williams 11, Walker 10, Határ 9, January 9
A párharc végeredménye: 3-1 a Sopron javára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!