A köztársasági elnök kegyelmet adott a vezetőt fedező igazgató-helyettesnek, aki hamis tanúvallomásra akarta kényszeríteni az egyik áldozatot.


Szégyellje magát - ezt üzente a bicskei gyermekotthon egykori lakója Novák Katalinnak.

A napokban derült ki, hogy a köztársasági elnök

Ráadásul megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében, amit a saját irodájában, az igazgató jelenlétében akart aláíratni az érintett fiatallal.

„A mai hírek tudatában az ember képes azt érezni, hogy az eddigi történések mehetnek a kukába” - mondta az RTL Híradónak az a férfi, aki még 2016-ben feljelentette az igazgatót. Szerinte érthetetlen, miért döntött így a köztársasági elnök.

A konkrét döntéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Novák Katalin „szégyellje magát”.

Mint kiderült, a sértettek egykori képviselője is csak a hírekből értesült a kegyelemről. Gál András a Híradónak arról beszélt, hogy a kegyelem, a sértettek, a sértettek képviselőinek és a bíróságnak az arcul köpése.

A köztársasági elnök döntésével eltörölte az egykori igazgató-helyettes foglalkozástól való eltiltását is, vagyis április óta akár újra foglalkozhat is gyerekekkel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!