A. Mohamedet nem jogerősen 7 és fél év börtönre ítélték. A gyereke hallani sem akar a férfiról, aki még a tárgyaláson is a tanúkat és az anyukát fenyegette.


Az egyiptomi túszejtőként elhíresült arab férfi drámai eseménysorozatot indított el, amikor bezárkózott 8 éves lányával volt élettársa házába. A. Mohamed egy hatalmas bozótvágó késsel a kezében fenyegetőzött, hogy elvágja a gyerek torkát. A borzalmas jeleneteket élő videóban közvetítette a közösségi oldalán. Hosszas túsztárgyalás után végül a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége oldotta meg a helyzetet.

Habár A. Mohamedet nem jogerősen nemrég 7 és fél év börtönre ítélték, amiből feltételesen sem bocsájtható szabadlábra, tíz esztendőre kiutasították az országból, valamint eltiltották a kiskorúakat érintő foglalkozásoktól,

Az első tárgyalásán is elképesztően, arrogánsan viselkedett, majd a határozathirdetéskor még a tanúkat is megfenyegette. „A korábbi tárgyaláson, amin ott voltam, fenyegetőzött, neki állt feljebb, semmilyen megbánást nem tanúsított.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!