Szatmári András egyedüli magyarként jutott elődöntőbe a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Budapest, 2019. július 18. Szatmári András a vívó-világbajnokság férfi kard egyéni versenyén a legjobb 64 között a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 18-án. MTI/Czagány Balázs

Szatmári Andráson a világ szeme, már biztos érmes a kardozó

Egyedül az MTK kardozója maradt talpon a budapesti vívó-világbajnokság csütörtöki napján, miután legyőzte a világranglista éllovas amerikait is. Aranyéremért vív.

Ellenfele az iráni Mojtaba Abedini volt, akinek már a legjobb négy közé jutás is élete legjobb eredménye volt. A magyar vívó felszabadultan nyilatkozott az összecsapás előtt, így bizakodva várta az elődöntőt is.

Hazai közönség előtt szerettem volna érmet nyerni, ez már sikerült. Nem volt teher a számomra, hogy közben a társaim kiestek, ez egyéni verseny, próbáltam kizárni, mi történik a többiekkel.

- mondta Szatmári még a negyeddöntő után.

Nagy lendülettel vágtak neki mindketten az elődöntőnek, szerencsére a magyar egy gondolattal mindig ellenfele előtt járt. Rögtön 2-0-ra ellépett és bár 3-3-ra feljött iráni ellenfele, ezután sorban gyűjtötte a pontokat. Elrohant 12-5-re, innentől úgy tűnt, hogy simán begyalogol a fináléba Szatmári. Abedini azonban nem adta könnyen a bőrét és a magyar kardozó megtorpant, de győzelme összességében nem forgott veszélyben.

Vívó-vb, férfi kard, női párbajtőr egyéni

A 64-között:

Női párbajtőr
Muhari Eszter-Pauline Brunner (svájci) 15:6
Nagy Kinga-Uljana Balaganszkaja (kazah) 15:12

Férfi kard
Szilágyi Áron-Low Ho Tin (hongkongi) 15:11
Gémesi Csanád-Arne De Ridder (belga) 15:7
Decsi Tamás-Mohamed Amer (egyiptomi) 7:15
Szatmári András-Mikeil Mardalesvili (grúz) 15:10

A 32-között:

Női párbajtőr:
Nagy-Csoj In Dzsong (dél-koreai) 15-12
Katrina Lehis (észt)-Muhari 15-6

Férfi kard:
Josida Kent-Szilágyi Áron 15-14
Szatmári Addárs - Kim Junho 15-11
Gémesi Csanád-Aldo Montano15-14

A 16 között:

Női párbajtőr:
Lin Seng (kínai)-Nagy 15-7

Férfi kard:
Szatmári-Venjamin Resetnyikov (orosz) 15-12
Eli Dershwitz (amerikai)-Gémesi 15-8

Negyeddöntő:

Férfi kard:
Szatmári András-Eli Dershwitz (amerikai) 15-12

Elődöntő:

Férfi kard:
Szatmári András-Mojtaba Abedini (iráni) 15-8

Kiemelt kép: MTI/Czagány Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!