Az ügyvédje azt is kifogásolta, hogy míg védencét magánzárkába dugták, az ügy másik kulcsszereplője, Völner Pál egykori államtitkár továbbra is szabadlábon védekezhet.


Panaszt tett Schadl György a fogvatartási körülmények miatt - írja a Telex. A lap által megszerzett dokumentumban a végrehajtói kar korrupcióval vádolt elnökének ügyvédje azt írta, hogy védence magánzárkájának a fala szarral van bekenve és hemzsegnek a poloskák.

Schadl György 2021 novemberében állították elő, majd tartóztatták le. A Telex birtokába került nyomozati anyag alapján azonban 2022 februárjában magáncellába helyezték át.

Ügyvédje, Kardos Éva pár nappal később panaszt tett a fogvatartási körülmények miatt, amelyek szerinte „mélyen sértik az emberi méltóságot, és semmiben sem felelnek meg a jogszabályoknak, illetve az európai uniós előírásoknak” – derült ki a Telex birtokába került nyomozati anyagból.

Kardos Éva arról írt a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy

Ehhez képest meglepte, hogy védencét minden előzetes értesítés nélkül áttették egy magánzárkába, ahol „a fal emberi fekáliával (szarral) van bekenve, hemzsegnek a poloskák”.

Azt is hozzátette, hogy Schadl tele volt poloskacsípéssel, és a sztárvégrehajtót megviselte az is, hogy

A védő a beadványban arra is kitért: „elfogadhatatlan, hogy amíg Védencem bűntársa változatlanul parlamenti képviselő és az Esztergom feletti ingatlanában szabadon él és intézi ügyeit, addig Védencemet nemcsak hogy letartóztatásban tartják, hanem minden ok nélkül majd öt hónapos letartóztatási idő után magánzárkába helyezik”.

Az ügyvéd a Telexnek azt írta, hogy panaszukat a BV intézetparancsnoka alaptalannak találta és elutasította. A Fővárosi Főügyészség Büntetés-Végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Osztálya viszont részben helyt adott annak, és megállapította, hogy az intézet nem biztosította maradéktalanul az egészséges elhelyezéshez való jogot.

– mondta hozzá Kardos, és azt is megerősítette: nem indítottak kártalanítási pert.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!