A nyakánál fogva tepertek le egy utast a Thai Airways thaiföldi légitársaság utaskísérői, miután a kínai nő szándékosan ráköhögött egyikükre, miközben a gép Sanghaj repülőterén vesztegelt - jelentette a helyi sajtó. Az utasszállítóról a leszállás után több mint hét órán nem engedték le az utasokat, mert a koronavírusos ellenőrzések várniuk kellett az ajtók kinyitásával.


A kínai utasnak azonban elege lett a várakozásból, és megpróbálta rávenni a gép személyzetét, hogy nyissák ki az ajtókat, és engedjék le a gépről. A beszámolók szerint ekkor köhögte le az egyik utaskísérőt, remélve, ezzel sikerül megijeszteni őket, és leengedik a gépről.

Terve azonban nem vált be. Az egyik férfi utaskísérő ekkor ugyanis a nyakát szorítva leteperte, és lefogta a nőt, akit az üléshez szorított, miközben szájmaszkot és védőkesztyűt viselő kollégái a segítségére siettek, és igyekeztek lenyugtatni az utast.

Az esetről az egyik utas készített videót, amit a YouTube-on tett közzé. A felvételhez mellékelt leírás szerint meg is akarták bilincselni a nőt, de ettől végül eltekintett a személyzet.


A légitársaság megerősítette, hogy az eset március 6-án történt a Bangkokból Sanghajba járatán. A közlemény szerint a koronavírus miatt megszigorították az utasok ellenőrzését a Pudong nemzetközi repülőtéren, és emiatt kellett több mint hét órán várakozni a gépnek a leszállás után. Az ajtókat addig csak akkor nyithatták ki, hogy az egészségügyi ellenőrzéseket elvégezték.

Kiemelt kép:YouTube/Fugu M


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!