Óvadék ellenében szabadlábon védekezhet az NFL-ben játszó DeAndre Baker és Quinton Dunbar, akikkel szemben fegyveres rablás elkövetése a vád.

Baker, akit négy rendbeli fegyverrel okozott súlyos testi sértéssel is vádolnak, 200 ezer dollár, míg társa 100 ezer dollár kifizetése után térhetett haza.

Kerti partin, fegyverrel rabolta ki a vendégeket két NFL-játékos

DeAndre Baker és Quinton Dunbar ellen kőrözést adtak ki.

A rendőrök korábbi tájékoztatása szerint több szemtanú is állította, hogy a két futballista és két társuk egy kerti partin kifosztották a vendégeket, több ezer dollárt, illetve karórákat és egyéb értéktárgyakat zsákmányoltak, majd luxusautóikon elhagyták a helyszínt. A jelentések szerint érkezésükkor eleve úgy parkoltak le Mercedesükkel, Lamborghinijükkel és BMW-jükkel, hogy azonnal el tudjanak hajtani a rablást követően.

Az MTI szerint a Dunbart képviselő Michael Grieco ügyvéd viszont azt állítja, öten is eskü alatt vallották, hogy ügyfele nem vett részt a rablásban, míg a Bakert védő Bradford Cohen is szemtanúkra, valamint egy videofelvételre hivatkozik.

A 22 éves DeAndre Baker 2019-ben került az NFL-be, miután a drafton az első kör 30. helyén választotta ki a New York Giants. Első évében csapata mind a 16 meccsén játszott, 15-ször kezdőként és 61 szerelést produkált.

A 27 éves, Bakerhez hasonlóan szélső védő poszton szereplő Quinton Dunbar 2015-ben kezdte NFL-karrierjét a Washington Redskinsnél, melynek egészen idén márciusig a tagja volt. A fővárosból akkor a Seattle Seahawkshoz került. A tavalyi szezonban 11 találkozón szerepelt és 4 labdaszerzése volt.

Kiemelt fotó: Rob Carr / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!