A magyar kézilabda-válogatott remekül kezdett Svédország ellen, de a meccs végére elfáradt és 24-18-ra kikapott az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában.

Hiába a Mikler-bravúrok sora, kikaptak a magyar kézisek a házigazdától

A második félidő közepéig egyenrangú partnere volt a magyar válogatott a 2018-as ezüstérmesnek.

A találkozót követően Gulyás István szövetségi kapitány állt elsőként a kamerák elé és elmondása szerint a támadással akadtak gondok.

Kicsit fásultabbak voltunk, mint legutóbb. A fásultság alatt a bizonytalanságot értem. Támadásban nem találtuk a megfelelő távolságot, vagy közel kerültünk a svédek falához, vagy pontatlanok voltak a lövések. A védekezésünkkel különösebb gond nem volt, a huszonnégy kapott gól nem olyan sok. Támadásban akadozott a gépezett, de mindenki tette a dolgát, senkire sem lehet panaszunk. Most minél gyorsabb módon pihenés és regenerálódás vár ránk, fel kell töltenünk az akkumulátorokat

- értékelt a szakember.

Nem csoda, hogy a támadásokat emelte ki a kapitány, mivel az utolsó 12 percben nem dobott gólt a magyar csapat. Győri Mátyás magára vállalta ennek felelősségét:

"Nagyon enerváltan támadtunk, ami elsősorban a két irányító hibája, ezt magunkra vállalom. Gyorsabban és szervezettebben kellett volna játszani. Nagyon fáradtak vagyunk már, de a svédek is azok voltak, mégis könnyű gólokat lőttek. Ilyen apró hibákat nem követhetünk el. Valahonnan erőt kell merítenünk, bízunk benne, hogy a portugálok ellen a szívünk visz majd előre minket."

Szita Zoltán is egyet értett ezzel, a magyar kézilabdázó fegyelmezetlenségre és dekoncentráltságra panaszkodott a támadások kapcsán. Amire viszont egy szava sem lehetett senkinek, az Mikler Roland teljesítménye: a kapus 14 lövést védett a találkozón és főleg neki közönhette a válogatott, hogy sokáig meccsben volt.

Elöl nem mentek be azok a helyzetek, amik eddig igen, ez jelentette a különbséget. A hatgólos vereségtől függetlenül nagyon jó mérkőzést játszottunk, az ilyen meccsekre is szükség van, ebből is tanulni fogunk. A svédeken azt éreztem, hogy bizonyítani és nyerni akarnak. Mi talán jobban akartuk a sikert, de a hibák elnyomták az akarásunkat

- foglalta össze a magyar csapatkapitány a látottakat.

Sok idő nincs a sebek nyalogatására, ugyanis szerda délután négykor az utolsó fordulóban Portugália ellen nagy a tét: egyetlen pont olimpiai selejtezőtornát, egy győzelem pedig Európa-bajnoki elődöntőt érhet.

Kézilabda Eb, középdöntő, 3. forduló, II csoport

Magyarország - Svédország 18-24 (9-10)
Malmö, Malmö Aréna
v.: Horacek, Novotny (csehek)

Magyarország: Mikler - Hornyák, Máthé 3, Bánhidi 3, Sipos, Szita 4, Győri 2, cserék: Bóka 1, Fekete 1, Balogh Zs. 2, Nagy B. 1, Ligetvári 1, Rosta, szövetségi kapitány: Gulyás István

lövések/gólok: 48/24, illetve 40/18
gólok hétméteresből: 1/1, illetve 1/1
kiállítások: 0, illetve 6 perc

Az állás: 1. Norvégia 8 pont, 2. Szlovénia 6, 3. MAGYARORSZÁG 4, 4. Portugália 2 (112-116), 5. Izland 2 (101-110), 6. Svédország 2 (88-97)

Kiemelt kép: Jonathan NACKSTRAND / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!