Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormánnyal kedden Budapesten a kaposvári Kométa 99 Élelmiszeripari Zrt. - számolt be az MTI. A megállapodás aláírását követően Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte: Kaposvár még messze nem használta ki az adottságaiból eredő lehetőségeket, ám a helyi nagyvállalatok ebben is segíthetik a települést. Számítanak többek között a Kométa részvételére a dél-dunántúli sertésintegráció kiépítésében, amely Horvátországra is kiterjedhetne.


Magyar Levente kiemelte a megyeszékhely gyorsforgalmi összeköttetését, az ipari parkhoz vezető felüljáró megépítését és a kaposvári repülőtér fejlesztését, amely idővel akár menetrend szerinti járatokat is fogadhat. A több száz milliárd forintos fejlesztési terv megvalósításával Kaposvár a térség fővárosává fejlődhet.

A vállalat ügyvezető igazgatója közölte, hogy néhány éven belül 400-500 új munkahelyet hoznak létre a városban, és megkétszerezik termelési kapacitásukat. A Kométa Magyarországon már a legnagyobbak közé tartozik, az európai piachoz viszont kicsi, így még van lehetőség a bővítésre - tette hozzá Giacomo Pedranzini.

Várakozása szerint a fejlesztések nem állnak meg a vállalaton belül, hiszen az egész térség mezőgazdaságát fellendíthetik. A Kométa felismerte az egészség és a környezettudatosság jelentőségét, beruházásai és termékinnovációit ezért a következő években ennek megfelelően alakítja. Giacomo Pedranzini arra számít, hogy a stratégiai megállapodás segít a fejlesztési tervek megvalósításában és a Kométa külföldi piacszerzésében.

Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) szerint szövetségesek nélkül nincs hatékony gazdaságfejlesztés, hiszen a veszélyhelyzet felértékelte a bizalom és a megbízhatóság jelentőségét. A megállapodás olyan együttműködési keretet jelent, amely megteremti a folyamatos párbeszéd lehetőségét a vállalat és a kormány között, legyen szó akár exportengedélyről, beruházási egyeztetésekről, vagy kormányzati hatásköröket érintő véleményezésről - mondta.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere is a közös cselekvéstől várja a hosszú távú gazdasági sikereket és hozzátette: a Kométa a város bizalmát már eddig is meghálálta, sikere azonban az egész ország érdeke, hiszen termékei a magyar mezőgazdaságot képviselik külföldön.

A Kométa 99 Zrt. a 86. vállalat, amely stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a kormánnyal. A társaság árbevétele 2017-ben és 2018-ban körülbelül 43 milliárd forint volt, majdnem felerészt külföldi értékesítésből. Éves nyeresége meghaladta a 300 millió forintot. A cég 825 munkavállalót foglalkoztat, ami csaknem a duplája a nyolc évvel ezelőttinek. Az idei forgalom megközelítheti az 50 milliárd forintot, de akár 130 milliárd forintra is nőhet, ha megvalósul a kapacitásbővítés. A külföldi értékesítés aránya ezzel a 65 százalékot is elérhetné - mondta a cég vezetője.

Kiemelt kép: MTI/KKM/Szilva Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!