Ügyvédjével kérelmet nyújtott be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához Kertész József, Szita Bence gyilkosa, tudta meg a Bors. A beadványról Kertész azt állítja, hogy a bíróság be is fogadta azt.


Kertész azt akarja elérni, hogy újratárgyalják az ügyét, és tényleges életfogytiglani büntetését csökkentsék, szerinte ugyanis ügyében közel tizenhét pontban hibáztak a hatóságok.

A lap megjegyzi, egy strasbourgi ítélet hazánkra is kötelező érvényű, így pozitív elbírálás esetén Magyarországon újratárgyalnák az ügyet.

Mint ismert, 2012. októberében Polcz Erika, Szita Bence mostohaanyja felbérelt két hajléktalan férfit - Bogdán Józsefet és Kertész Józsefet -, hogy öljék meg a kisfiút. Együtt elcsalták a sántosi erdőbe áldozatukat, akit ásóval és késsel súlyosan megsebesítettek, majd élve eltemették.

Gyöngyi Sándor, Szita Bence nevelőapja arról beszélt, a kérelmet Bogdán is benyújtotta a halála előtt.

Azt gondolom azonban, hogy csakúgy, mint itthon, Strasbourgban is olyanok hoznak ítéletet, akik a közvetlen bizonyítékok alapján visszadobják a kérelmet

- mondta a gyászoló férfi, aki szerint Kertésznek esélye sincs a várva várt szabadulásra.

Kiemelt kép: MTI/Varga György


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!